Ha a vajdasági Újvidék utcái mesélni tudnának, rengeteg izgalmas mondanivalójuk lenne, hiszen a történelme a római korig nyúlik vissza. Ha a falak nem is szólalnak meg, a legelismertebb túravezetők igen: szombaton ráadásul ingyen vezetik körbe a turistákat a város neves épületeit és utcáit érintve.
Érdekességeket hallhatnak a főtéren ékeskedő városházáról, ahonnan az utcák legyezőszerűen nyílnak szét, és vezetnek el a város különböző pontjaiba. Megnézhetik a központban található neogótikus katolikus templomot is, amely szintén Újvidék nevezetessége, mindeközben olyan történetek kísérik el a látogatókat, amelyek egy hétköznapi sétán nem hangzanak el.
Az idegenvezetők a Duna túlpartján található Péterváradon is ingyenes vezetéseket tartanak. Pétervárad a középkorban a törökök elleni védelmet szolgálta, ma múzeum és népszerű kirándulóhely a város erődítménye. Az egyik érdekessége, hogy a vár toronyóráján nem a kismutató, hanem a nagymutató jelzi az órák múlását – pontosan azért, hogy a Dunán elhaladó hajók messziről is jól láthassák a helyi időt.
Az ingyenes, vezetett séta 23-án, szombaton 11 órakor indul Péterváradon, a toronyóra mellől, a belvárosi Szabadságtéren pedig 13 órára várják a résztvevőket – írja a szerb Turistički Svet magazin.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.