A világ uralkodói utazták be vele Európát Párizstól Isztambulig és Londontól Velencéig. A 20. század történelme sokat formált a vonaton és annak útvonalain, de neve és a rajta elérhető szolgáltatás minősége még ma is egyet jelent a luxussal. Tartsanak velünk az alábbi sorokban, amelyekben felidézzük, hogy pontosan mi tette ellenállhatatlanná a vonatot az olyan híres utasok szemében, mint Mata Hari vagy Agatha Christie.
Bende Kornélia

Villanás Európán át

130 évvel ezelőtt, 1889. június 1-én indult útnak az Orient expressz a párizsi Gare de l'Est-ről Isztambulba. Ez volt az első alkalom, hogy átszállás nélkül lehetett végigutazni egész Európán. A szerelvény 1977 májusáig közlekedett ezen az útvonalon, amely talán a legemlékezetesebb volt a híres vonat történetében. Igen, a legemlékezetesebb, egyrészt azért, mert az Orient expressz nemcsak erre járt, másrészt, mert talán ehhez az útvonalhoz kapcsolódnak a legérdekesebb események.

A vonat indulásra kész Forrás: Roberto Sorin/Shutterstock

A kezdet kezdetén, azaz 1882-ben csak álom volt a kontinenst átszelő luxusvonat. De egy olyan álom, amelyet már meg lehetett valósítani. A „Train Eclair de luxe" (jelentése körülbelül: villám/villanás luxus vonat) a belga Georges Nagelmackers-nek köszönheti létrejöttét. Az üzletember tíz évig utazgatott az Egyesült Államokban, ahol nagyon megtetszett neki az ott használt pullman-kocsik ötlete. Úgy gondolta, hogy Európában is el lehetne indítani egy hosszú távú járatot, amelyet minden kényelemmel, többek között ilyen hálókocsikkal is ellátnak. A terv után a vonat is hamar valósággá vált, az első, akkor még csak próbaút pedig Párizsból Bécsbe vezetett. Az ötlet bejött, a vonatot átkeresztelték Express d'Orient-re, majd néhány évvel később Orient Express-re, és az üzlet beindult.

Csak első osztályon lehet utazni

Az a kezdetektől nem volt kérdés, hogy az Orient Expressz luxusvonatnak épült, ezért kizárólag csak első osztályú jegyeket lehetett venni rá. 1919-ben megnyílt a csaknem 20 km hosszú Simplon-alagút a svájci Brig és az olaszországi Domodossola között, így újabb útirányok kerültek fel az expressz térképére. A Milánóba, Velencébe és Triesztbe tartó szerelvény neve Simplon Orient Expressz lett.

Ahogy formálódott Európa képe a század folyamán, úgy változott az Orient expressz is. Nemcsak az útirányok és a célállomások módosultak időről-időre, hanem a vonat külseje és belseje is átalakult lassanként. Az I. világháborúig tikfaburkolatos kocsikat használtak, a háború után pedig megjelentek az acélvázas, sötétkék kocsik.

1886-tól egészen 2003-ig közlekedett a Le Train Bleu, azaz a Kék Vonat Calais és a Francia Riviéra között – a vonatot ugyanaz a társaság, a Compagnie Internationale des Wagons-Lits (CIWL) üzemeltette, mint az Orient expresszt. A vasúti kocsik itt is kifinomult eleganciával voltak berendezve, mindenből a lehető legjobbat válogatták össze a kényes ízlésű utasoknak. 1977-ben a luxushoteleket üzemeltető Belmond társaság felvásárolta a Kék Vonat néhány régi vasúti kocsiját, majd több évig dolgoztak rajta a legkülönfélébb szakemberek, hogy ismét a régi fényükben ragyogjanak. 1982-ben jött el az ideje, hogy a megújult kocsik, több, szintén vintage vasúti kocsival együtt pályára álljanak. Ekkor indult el a járat London és Velence között, neve pedig Venice-Simplon Orient Expressz lett.

Hírnév, bulvár, emberrablás

Az 1930-as évek jelentették az Orient expressz fénykorát. Prominens személyiségek, diplomaták, filmsztárok, pénzemberek, arisztokraták, sőt, gyakran az uralkodó családok tagjai is utaztak a vonaton. Az évtizedek alatt

olyan hírességek fordultak meg a fényűzően berendezett kocsikban, mint Marlene Dietrich, Thomas Edward Lawrence, közismert nevén Arábiai Lawrence, Mata Hari, no, és természetesen Agatha Christie.

Az angol írónő, aki a krimit messze a ponyva műfaja fölé emelte, egy, az Orient expresszen történt esetből merített ihletet az egyik legismertebb, ha nem a legismertebb történetéhez. A gyilkosság az Orient expresszen alapötletét valószínűleg az adta Christie-nek, hogy 1929-ben a vonat a hirtelen jött hó miatt elakadt a pályán, akárcsak a könyv alap sztorijában. Tizenegy napig vesztegelt egy helyben a szerelvény, mire sikerült szabaddá tenni számára az utat, addig pedig a közeli településekről szereztek ennivalót és tüzelőanyagot, hogy a vonaton utazó felső tízezer tagjai túléljék a kalandot.

A mozdony begurult az étterembe, és a kristálycsillár alatt megállt Forrás: www.lagis-hessen.de/Wikipedia

Hasonló, vagy még furább esetek is megtörténtek az Orient expressz történetében. 1901-ben például a frankfurti pályaudvar ütközőbakján szaladt túl a mozdony, és a restiig meg sem állt. Az eset annyira döbbenetes volt, hogy még képeslapok is készültek az étteremben álló vonatról. Néhány évvel korábban, 1891-ben pedig felfegyverzett banditák siklatták ki a vonatot. A szerelvényt kirabolták, néhány utast pedig túszként magukkal vittek, majd néhány nappal később váltságdíj ellenében elengedték őket.

A világ egyik leghíresebb krimijének szereplői is utaztak rajta

Persze, nem Christie volt az egyetlen, akit megihletett a luxusvonat. Graham Greene Orient Express című regénye szárnyakat adott az író karrierjének, majd lassanként Hollywood is meglátta a témában rejlő lehetőségeket – többek között James Bond is utazott a vonaton az Oroszországból szeretettel című filmben. A Gyilkosság az Orient expresszen pedig úgy tűnik, hogy kifogyhatatlan ihletforrás a filmkészítők számára.

A legismertebb klasszikus, Sidney Lumet 1974-es filmjére csak úgy szórták a díjakat a kritikusok; Ingrid Bergman Oscart is nyert vele, de Poirot megformálásáért Albert Finney is kapott egy jelölést. David Suchet, az örök és vitathatatlan Poirot, aki évtizedekig játszotta a nyomozó szerepét a tévés feldolgozásokban, 2010-ben formálta meg a történetben a magánnyomozót. Van egy talán méltán elfeledett verzió is Alfred Molina főszereplésével, illetve a legújabb, melyet Kenneth Branagh főszereplőként és rendezőként is jegyez.

Art deco álom

A Venice Simplon Orient Expressz ma is zakatol. Igaz, nemcsak maharadzsák, filmcsillagok és bankelnökök utaznak rajta, de azért így is elég mélyen a zsebébe kell nyúlni annak, aki ki akarja próbálni a kerekeken guruló luxust. Velencéből Londonba £ 2200 (körülbelül 790 000 Ft) a jegyek kezdőára, Velencéből Párizsba £ 3500 (körülbelül 1 250 000 Ft). Egy kis árengedményt azért adnak 2019 elején, április 30-ig például 25%-kal olcsóbban lehet jegyet venni a vonatra.

Igen, ez egy vonat fülke, pontosabban egy lakosztály részlete az Orient expresszen Forrás: www.belmondcdn.azureedge.net/Venice Simplon Orient-Express/Belmond

A vonat, a kocsik, a hálófülkék egészen olyanok, mintha egy film kulisszái között utazna az ember. Mintha Poirot bármelyik pillanatban kiléphetne a szomszédos fülkéből, hogy teázni induljon az étkezőkocsiba. A régi kocsik szó szerint a régi fényükben ragyognak, mert nagyon ügyeltek a felújításnál a részletekre. Bár minden friss és nagyon is 21. századi, az egész hangulata tökéletesen passzol a száz évvel ezelőtti art deco miliőbe.

Itt az étkezéseket sem érdemes csak úgy letudni. Először is azért, mert a vonatnak valóban pazar a konyhája, másrészt magáért a környezetért is érdemes elüldögélni valamelyik, erre a célra szolgáló kocsiban. A 3674-es egy tompa kék és arany színekben megálmodott bárkocsi, ahol süppedős fotelekben lehet italt kortyolgatni, míg az Etolie du Nord és a Côte d'Azur kocsi a főétkezések helyszínei.

A 3674-es kocsi Forrás: Copyright 2016 - Louis C Vest/Venice Simplon Orient-Express/Belmond

De nézzük, mi van az árban! Velencéből 11.05-kor indul el a vonat, és másnap délután 17.45-re ér Londonba, azaz egy éjszakát kell a vonaton tölteni. Induláskor egy pohár pezsgővel várják az utasokat, akiknek a kényelméről személyzet gondoskodik. A vacsora négy fogásból áll, a másnapi reggelit mindenkinek ágyba viszik. Kávét, teát és falatkákat egész idő alatt felszolgálnak az étkezőkocsiban, a londoni érkezés előtt pedig egy ötórai teával és pezsgővel is megkínálják az utasokat. Végül a vonat befut a pályaudvarra, és irány a következő kaland. Már ha valakinek van kedve egyáltalán leszállni a világ a leghíresebb vonatáról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.