Zongoristákkal lesz tele Szabadka néhány napig

Piano Fest
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 22. 07:42
Tavaly úgy alakult, hogy az Electe civil szervezet két részre bontotta a Piano Fest névre keresztelt fesztivált, amelynek első felvonása már novemberben lezajlott Szabadkán, a remek zongorajátékok pedig januárban folytatódnak.

A Nemzetközi Zongorafesztivál tegnap kezdődött egy izraeli páros koncertjével, és 25-én ér véget – ami azt jelenti, hogy a napokban számos négykezes és kétzongorás hangversenyt hallhat a közönség. A koncerteket a Szabadkai Városháza Dísztermében és a Szabadkai Zeneiskolában tartják.

Zongorajáték zengi be Szabadkát Forrás: Shutterstock / Készítette: krisana yindeeclub

Ma este egy orosz zongorakettős játszik a szecesszió városában, Alina Shernyakova és Ekaterina Berezan Rahmanyinovot négykezessel lépnek fel. A szervezők szerint érdemes meghallgatni, hogy az oroszok hogyan állnak a komolyzenéhez.

Érdekesnek ígérkezik a szerdai gálahangverseny is, melyen a rendezvényt kísérő mesterkurzus válogatott hallgatói fognak fellépni. A képzésre egyébként Oroszországból, Izraelből, Horvátországból érkeznek az érdeklődők, jelentkezett egy német duó, és sokan jönnek Magyarországról is. A korosztály és a műsor tekintetében is ez egy vegyes gála, hiszen egyaránt lesz szóló és négykezes, illetve kezdők és profik is fellépnek a Városházán.

A japán és német kettős csütörtökön lép fel Forrás: Electe

Csütörtöktől a fesztiválnak a Szabadkai Zeneiskola ad otthont, ahol már kétzongorás koncertet hallhatnak a zenekedvelők. Egy német-japán duó, név szerint Eva-Maria Weinreich és Tomohito Nakaishi nem először játszanak a Piano Festen. Az idei műsorukban Liszt, Scriabin és Rahmanyinov dallamai csendülnek fel. A kurzust záró koncertre 25-én kerül sor a zeneiskolában – írja a vajdasági Hét Nap hetilap.

A hangversenyek 20 órakor kezdődnek, és ingyenesen látogathatóak, a művészek fellépésének időtartama pedig megközelítőleg 60 perc lesz.

Amíg az esti koncertre várnak, érdemes ellátogatni a napokban megnyitott Zsinagógába is, amely az elmúlt években óriási felújításon esett át, így most a szecessziós város egyik legnagyobb látványosságának számít.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.