Modern teret építenek a szerb főváros régi vasútállomása előtt, ami a tervek szerint Belgrád új főtere lesz. Az állomás több mint száz éves épületét pedig történelmi múzeummá alakítják át – írja a szerb Turistički Svet utazási hírportál.
Belgrád régi vasútállomása sokaknak ismerős lehet, hiszen egészen tavaly nyárig ide futottak be az utasokat szállító szerelvények. A város központjában található váróterem 134 év üzemelés után júliusban zárta be kapuit.
A helyiek most teljesen új turisztikai vonzerővel ruházzák fel az épületet: belterét történelmi múzeummá alakítják át, és a környezetének is egészen új kinézetet álmodtak meg. A volt állomás mellett egy modern kulturális épületet hoznak létre, mélygarázsokat építenek, kialakítják az említett főteret, továbbá az épület utcájában egy vadonatúj kerékpárutat is létrehoznak. Ez utóbbi kedvez a két keréken közlekedő turistáknak.
A szintén ebben az utcában található, 1928-ban épült posta épületét is felújítják – ezt kulturális rendezvények otthonának, vagy szállodának szánják.
A szerb fővárosban egyébként most is akad bőven látnivaló: mivel az ország lakosainak többsége a régi Juliánusz-naptár szerint ünnepli a karácsonyt és az újévet, még január elején is igazi ünnepi hangulattól pezseg a város. Megnézhetik az orosz ajándéktárgyakban gazdag újévi kézműves vásárt, körbejárhatják a karácsonyi fényekben tündöklő várost, és a jövő hét elején az igazi balkáni bulikba is belekóstolhatnak, hiszen a helyiek január 14-én ünneplik az ortodox újévet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.