Különadót vethetnek ki Balin a turistákra

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 19. 16:04

Régóta nyilvánvaló, hogy a turizmus felzabálja az indonéziai Bali szigetét, ezért a tartományi kormányzat lépésekre szánta el magát. December óta tárgyalnak egy javaslatot, ami szerint 10 dollár (kb. 2800 forint) illetéket vetnek ki a külföldi turistákra – írja a szingapúri Strait Times.

Wayan Koster, a sziget kormányzója elmondta, a befolyó összegből a környezet védelmére és a balinéz kultúra megőrzésére fordítanak majd. 2017-ben 5,7 millióan látogattak Balira (zömmel Kínából és Ausztráliából), 2018-ban ez a szám a 6 milliót is elérheti, főleg azután, hogy a valutaalap (IMF) és a Világbank éves közös ülését is itt tartották.

Bali hindu lányok tánca. Forrás: NurPhoto/Johanes Christo/NurPhoto/Johanes Christo

Balin iszonyatos a szeméttermelés, naponta 3800 tonnányi hulladék keletkezik, aminek csak 60 százaléka kerül lerakókba. A helyzet annyira súlyossá vált tavaly, hogy betiltották az olyan egyszer használatos műanyagokat, mint a szatyrok, az ételhordozók, a hőálló poharak anyagaként ismert styrofoam vagy a szívószálak.

Azt remélik, hogy az intézkedés megszabadítja a Bali körüli vizeket az odakerülő plasztikhulladék 70 százalékától.

Ugyanakkor abban is reménykednek Balin, hogy a tízdolláros illeték nem rettent el senkit az odautazástól. Koster szerint a turisták kifejezetten boldogok lesznek attól, hogy fizethetnek a bali kultúra és környezet megőrzéséért. Az adó amúgy az indonéz állampolgárokra nem vonatkozik majd, és a tervek szerint a repülőjegyekbe építik majd be.

A Times megjegyzi, nemrég Japán és Dubaj is bevezetett egy hasonló nagyságrendű, reptéren fizetendő turisztikai illetéket. Ott sem okozott turisztikai összeomlást, itt sem fog, hisz a helyi közösségek, szállásadók, vendéglátók, idegenvezetők, túraszervezők is támogatják, sőt, egy felmérés szerint a turisták 60 százalékának sincs ellenére. Ami fontos, hogy valós intézkedések kövessék a sáp beszedését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.