Balin ismét bezárták a repteret az Agung vulkán miatt

Agung vulkán
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 29. 10:23
Bezárt pénteken a nemzetközi repülőtér az indonéziai Bali szigetén az Agung vulkán fokozódó tevékenysége miatt, több ezren kénytelenek várakozni.
MTI

A helyi katasztrófavédelem adatai szerint 450 járatot töröltek, ami mintegy 75 ezer utazót érint. Ez nem az első eset az utóbbi időben: 2017 decemberében is több ezren ragadtak Balin a tervezettnél tovább, amikor a vulkán aktivitása felerősödött.

Az ausztráliai Darwinban lévő regionális megfigyelő központ adatai szerint a vulkáni hamut a széláramlatok délnyugati irányban, Indonézia legsűrűbben lakott területe, Jáva szigete felé sodorják. A vulkáni hamu komoly veszélyt jelent a légiközlekedésre, mert

a finom összetételű hamufelhő eltömi a repülőgépek hajtóműveit.

"Vulkán miatt törölve" - olvasható minden járat mellett Forrás: AFP/Gede Ardiasa

Az Agung tűzhányóból szerda óta 2500 méter magasságra tör fel szürke hamu. A vulkán 1963 óta először tavaly szeptemberben kezdett el ismét működni, majd novemberben háromszor kitört. A környékén lévő falvakból több mint 130 ezer ember menekült el. A tűzhányó tevékenysége utána fokozatosan alábbhagyott, ezért az idén februárban egy fokozattal lejjebb vitték a riasztási szintet a legmagasabbról, és 6 kilométerről 4-re csökkentették a kiürítési zóna sugarát.

A 3031 méteres tűzhányó 1963-as és 1964-es kitörései több mint 1200 életet követeltek.

Indonézia a Csendes-óceán partjain végigfutó tűzgyűrűnek nevezett térség mentén helyezkedik el, amely vulkánkitöréseiről és földrengéseiről ismert.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.