Szellőztető és légszűrő rendszerrel szerelték fel a híres egyiptomi fáraó, Tutanhamon luxori sírját egy csaknem tíz évig tartó korszerűsítés keretében, amely során helyreállították és megtisztították a sírhely falfestményeit, valamint változtattak a látogatótér kialakításán is - közölte a héten a munkálatokat végző Los Angeles-i Getty Conservation Institute (GCI) kutatóintézet, amely az egyiptomi műemlékvédelmi minisztériummal dolgozott együtt a projekten.

Tutanhamon sírjának bejárata Forrás: marco_tb/Shutterstock

A mostani projekt keretében végezték el a sír eddigi legátfogóbb állapotfelmérését a felfedezése óta – írja az MTI. A munkálatok egyik legjelentősebb eredménye egy szellőztető- és levegőszűrő-rendszer kiépítése volt 2015-ben, amelyre azért volt szükség, hogy csökkentsék a páratartalmat és a port.
A rendszer kiépítését követően a szakemberek óvatosan megtisztították a falfestményeket, eltávolítva annak a speciális - az egyiptomi szakemberek által felvitt - anyagnak egy részét, amely túlságosan fényessé tette a felületeket.

A munkálatok során részben átalakították a látogatók mozgásterét, aminek köszönhetően többé nem tudják megtapogatni a falfestményeket a kamra bejáratánál, ugyanakkor nagyobb területet tudnak bejárni a sírban. Az újítások közé tartozik továbbá, hogy a jövőben legfeljebb 20 látogató lehet bent egyszerre a sírban, maximum 10 percig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.