Kiderült, hogy hamis holt-tengeri tekercseket őriz a washingtoni Bibliamúzeum

Washington
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 24. 08:14

Hamisítvány a washingtoni Bibliamúzeum gyűjteményében lévő holt-tengeri tekercsek egy része - állapították meg német kutatók. Az 500 millió dollárból megvalósult múzeum kollekciójának központi részét képező tekercsek eredetiségét már a múzeum tavaly novemberi megnyitójakor sokan megkérdőjelezték.

Egy német szakemberek által végzett vizsgálat most egyértelműen kimutatta, hogy az intézmény tulajdonában lévő 16 tekercstöredék közül legkevesebb öt hamisítvány. A Kr. e. 3. és a Kr. u. 1. század között íródott holt-tengeri tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr. u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől néhány barlangba a Júdeai-sivatagban, a Jerikótól 15 kilométerre délre fekvő ősi település, Khirbet Kumrán közelében.

Kumrán, ahol megtalálták a tekercseket Forrás: Effi Schweizer / Wikipedia

1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe.

A tekercsek jelentős része nem egybefüggő darabban, hanem apró töredékekben maradt fenn, azóta tudósok nemzedékei dolgoznak a szövegrészletek összeállításán. A tekercsek és töredékek többségét az izraeli régészeti hatóság (IAA) felügyeli, ám 2002 környékén nagy számú új tekercstöredék kezdett rejtélyes módon felbukkanni a piacon, noha a szakértők erősen kételkedtek azok valódiságában. Mint hangsúlyozták akkoriban, ezeket a "leleteket" kifejezetten az Egyesült Államokban élő neoprotestáns (evangéliumi) keresztényeknek szánták, akik hajlandóak nagy pénzeket fizetni a tekercsekért. A szakértőknek a jelek szerint igaza lett: állítólag egy texasi papnevelde és egy kaliforniai egyetem is dollármilliókért vásárolt tekercstöredékeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.