Szennyezett a tenger Kotor közelében, itt inkább ne strandoljon

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 04. 15:55

Montenegró eredményes nyarat zárt, legalábbis ami a turisták létszámát illeti, és még a nyár végén is sokan strandolnak a legnépszerűbb partokon, ezért is ajánlottuk, hogy helyettük ezeket a rejtett helyeket keressék fel, ha nyugalomra vágynak. Nem mindegy azonban, hogy hová menekülünk el a tömeg elől, hiszen a vadstrandok veszélyesek, más kevésbé ismert partokon pedig akár szennyezett vizet is találhatnak. A Kotor közelében fekvő Muo település lakosai például már napok óta nem tudnak lemenni a strandra fürödni, mivel a hajókból kiengedett szennyvíz elárasztotta a tengerpartot.

Kotor, Montenegró Forrás: Wikipédia / Készítette: Pudelek (Marcin Szala)

Egy másik kis tengerparti település lakosai is a strandjukon felgyülemlett fekáliára panaszkodnak: Peluzici tengerpartján napok óta nem lehet megmártózni a vízben, ugyanis az utasszállító hajókból kiengedett szenny fertőzéseket is okozhat. A lakosok már jelezték a kikötői hatóságoknak a problémát, de egyelőre nem történt pozitív változás.

Mivel Kotor kikötőváros, számos nagy hajó fordul meg a közelében. Olyan járművek is érkeznek, amelyek olcsóbb üzemanyagot használnak, és ezzel is szennyezik a környező strandokat - írja a szerb Blic napilap.

Amennyiben most tervezgetik a nyár végi, tengerparti nyaralást, jobban teszik, ha a Kotor közelében található strandokat inkább elkerülik.

Helyette válasszák inkább Bart, Budvát vagy Tivatot - igaz ezeken a helyeken a legdrágábbak a napozóágyak -, de a tengervíz itt nemrég elsőosztályú minősítést kapott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.