Bezáratta a rendőrség a hírhedt drogbáró életéről szóló múzeumot

Kolumbia
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 24. 10:44
   

A kolumbiai rendőrség bezáratta a Medellínben működő, Pablo Escobar drogbáró életét bemutató múzeumot, amelyet eddig Escobar 71 éves testvére üzemeltetett – írja a BBC. A turisták által a városi narkótúrák egyik helyszíneként látogatott medellíni múzeumban múlt hét szerdán tartottak razziát a rendőrök, majd miután kiderült, hogy nincs idegenforgalmi engedélye Escobar bátyjának a hely működtetésére, azonnal bezárták a múzeumot.

Forrás: AFP/Ho

Pablo Escobar és kartellje pályafutása alatt az Egyesült Államokba csempészett kokain-szállítmány 80 százalékáért volt felelős. 1993-ban a rendőrök lőtték le menekülés közben Medellín városában. Az életének különböző eseményeire épülő drogtúrák állomásai között a múzeum mellett Escobar sírhelye, luxus otthona és a saját magának építtetett, szintén fényűző börtön is szerepelt.

A város polgármestere már régóta rossz szemmel nézte, hogy településén legendaként kezelik a kábítószer-kereskedőket, és azok életét emlékhelyeken mutatják be. Ezért is jelentette be korábban, hogy lebontják az egykor Escobar tulajdonában álló, ma már üres, hatemeletes Monaco-épületet is, a helyén pedig egy parkot alakítanak ki a kolumbiai drogkartellek áldozatainak emlékére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.