Az olasz Szardínia szigeténél, a görög Ciprusnál és Szantoríninél, de még a francia Korzikánál is szebb a szomszédos, horvát Hvar sziget - legalábbis az amerikai The Discoverer magazin szerint, amelynek mediterrán szigeteiről szóló teljes listáját itt nézhetik meg. (Hvar szigetéről egyébként legutóbb annak kapcsán írtunk, hogy a szerb Dnevnik napilap végiglátogatta a sziget néhány strandját, és egészen megdöbbentő árakat talált a büfésorokon.)
Olaszország és Görögország gyakran előnyt élvez Horvátországgal szemben, amikor szóba kerül a nyaralás helyszínének kiválasztása. Pedig sokat veszít az, aki nem látogatja meg a csodálatos, és élettel teli Hvar szigetet – fogalmaz az amerikai lap. Ezt azzal indokolja, hogy ez a térség Európa legváltozatosabb mediterrán helyszíne, ahol a szórakozásra és a nyugalomra vágyó turisták egyaránt megtalálják számításaikat. A társaságkedvelőknek azt javasolják, hogy Hula Hvart keressék fel, ahol naplemente után kezdődik az igazi élet. Az itteni éjszakák a finom koktélokról és a fergeteges tengerparti bulikról szólnak.
Aki azonban inkább elkerülné a tömeget, és a nyaralása idején a nyugalomra vágyik, annak a Robinson tengerpart lesz a jó választás, amely a sziget legimpozánsabb része - teszi hozzá a lap. Itt találja Hvar legtisztább strandját és a sziget egyik legjobb éttermét is. A búvárkodás különösen izgalmas ezen a helyen: a víz alatt sok régi hajóroncs rejtőzik, köztük az 1800-as évekből származó Paulin is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.