Harckocsikból születik búvárparadicsom Libanon partjainál

mesterséges zátony
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 30. 10:38
Libanoni környezetvédők 10 kiöregedett harckocsit és páncélozott járművet süllyesztettek a Földközi-tenger mélyére, hogy búvárparadicsomot hozzanak létre a térségben és új élőhelyeket alakítsanak ki a tengeri élőlények számára.
MTI

Szidón partjaitól három kilométerre nyugatra egy hajóra felszerelt hatalmas daru engedte a mélybe szombaton a katonai járműveket. A Szidóni tengerpart barátai nevű helyi környezetvédelmi csoport kezdeményezte a víz alatti park létrehozását, és megnyerte hozzá a libanoni hadsereget, amely a katonai járműveket biztosította a projekthez.

Jó kis zátony lesz az öreg tankokból Forrás: AFP/Mohammed Sarji

"Ez egy búvárparadicsom lesz és egy olyan hely, ahol új élőhelyeket biztosítsunk a víz alatti élethez" - mondta Kamel Kozba, a szervezet illetékese. Hozzátette: reméli, hogy hamarosan hínárok lepik el a járműveket.

Libanonnak mintegy kétszáz kilométernyi tengerpartja van, a térséget nem kímélte az országot évek óta sújtó szemétválság. Szidónban ugyan új hulladékfeldolgozó épült, ám ennek ellenére szeméthegyek borítják tengerpartját.

Forrás: AFP/Mohammed Sarji

A feszültségekkel teli közeli-keleti térségben a projektnek politikai felhangja is van. A harckocsik forgatható páncéltornyát a déli ellenség, Izrael irányába állították "szolidaritásul a palesztin néppel" - közölte Kozbar.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.