Óvakodjanak a vad strandoktól Montenegróban - mutatjuk miért

hullámok
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 24. 16:06

A idei strandszezonban többen is vízbe fulladtak Montenegró partjainál, így a kormány egyre szigorúbb törvényeket hozott a strandolásra vonatkozóan. Miután egy 19 éves fiatal a nagy szél miatt életét vesztette a vízben a múlt héten. A turistákat megkérték, hogy ne fürödjenek szeles időben a nyílt tengeren, ugyanis életveszélyes. Most tovább szigorították a strandolásra vonatkozó szabályozásokat. Ezekről számolt be az iKragujevac szerb lap.

Veszélyesek Montenegró vad strandjai Forrás: wikipédia / készítette: Készítette: Matěj Baťha

Ugrálni és a nyílt tengerre beúszni sem tanácsos - erre figyelmeztetik a turistákat a montenegrói Vöröskereszt aktivistái és a vizimentők egyesületének tagjai is. Az első szabályt azzal indokolták, hogy a turisták nem tudhatják milyen éles sziklák vagy tárgyak helyezkednek el a vízben, és ha ezekre ráugranak, az súlyos sérüléseket okozhat, sőt halálos kimenetelű is lehet. Mivel a térségben jellemző a szeles időjárás, ezért az új strandolási szabályok azt is előírják, hogy a fürdőzők nem úszhatnak túl messzire a parttól, illetve, ha mégis megteszik tudniuk kell, hogy ott már nem számíthatnak a vizimentők segítségére.

Az erős áramlatok és a nagy hullámok a magyarok körében is közkedvelt Ulcinj tengerpartján és Ada Bojana térségében veszélyeztetik leginkább a fürdőzőket. A montenegróiak arra is felhívták a turisták figyelmét, hogy alkohol hatása alatt tilos a vízbe menni. A partokon dolgozó őrök erre is fokozottabban figyelnek ettől a naptól kezdve és hazaküldik azokat, akik ittasan tartózkodnak a tengerben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.