Három napja még arra figyelmeztettük a Balkánra induló turistákat, hogy vigyenek magukkal meleg holmit az útra, hiszen egy hidegfront vonult végig a térségen. Pár napon belül azonban visszatér az egészen forró nyár, ami minden évben komoly tűzveszélyt jelent Montenegróban. Tavaly egyébként a dél-dalmáciai Makarska riviéra közelében pusztító erdőtűzektől volt hangos a nemzetközi sajtó, akkor 800 turistát kellett kiköltöztetni a gyorsan terjedő tűz miatt a hotelekből.
Ezúttal arra kérik a Montenegróba érkező turistákat, hogy semmiképp se gyújtsanak tüzet nyílt terepen, és az égő cigaretta csikkeket se dobálják el, mert mindkettő könnyen vezethet erdőtűzhöz - figyelmezteti olvasóit a Blic szerb napilap. A nyárra jellemző szárazságban pillanatok alatt terjed a tűz. A napokban ráadásul már 30 Celsius fokot várnak, ezért megkezdték az előkészületeket az érintett térségben. Jelenleg hatszáz tűzoltó, 190 tűzoltó autó, három repülő és három helikopter áll készenlétben.
A főszezonban idén is rengeteg turista érkezik a térségbe, közöttük sok a magyar nyaraló is. Ez pedig részben a barátságos szállásáraknak is köszönhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.