Titokzatos fekete gránit szarkofágra bukkantak Alexandria közelében

felfedezés
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 19. 23:07
Régészek egy csoportja három héttel korábban rátalált egy masszív fekete gránitból készült szarkofágra Alexandria közelében. Az első adatok szerint a kőkoporsó 2000 évig érintetlen volt – ezek után a rémhírek gyorsan terjedni kezdtek.

Mielőtt még az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium bármit közölni tudott volna, elindultak a találgatások. Sokan abban reménykedtek, hogy a szarkofág talán Nagy Sándor makedón király nyughelye, vagy éppen egy ősi átok fogva tartója. Felnyitása után azonban – ami a jelenlevők szerint iszonyú bűzzel járt – kiderült, hogy egyik vélekedés sem helyes. A masszív kőkoporsóban ugyanis három emberi csontvázat és sok hátramaradt szennyvizet találtak – írta a BBC.

A csontvázak szennyvízben úsztak Forrás: AFP/-

Az azóta elvégzett kutatások szerint az északkelet-egyiptomi Alexandria közelében levő Szidi Gaber körzetben megtalált koporsó a Ptolemaida-dinasztia idejéből (Kr. e. 305 - Kr. e. 30) származik. A leletet akkor fedezte fel egy régészcsoport, mikor egy házépítés engedélyeztetéséhez szükséges vizsgálat alkalmával körülnéztek az alap földrétegeiben. A 185 cm magas, 265 cm hosszú és 165 cm széles faragványt öt méter mélyen találták és az alexandriai térségben ezidáig felfedezett szarkofágok legnagyobbikának számít. A fedelet az aljhoz ragasztó, malterszerű kötőanyag sértetlensége arra utal, hogy a koporsó két évezreden át háborítatlanul nyugodott a földben.

A kutatók most azon dolgoznak, hogy pontosan megállapítsák ki volt, hogy élt és hogyan halt meg az a három személy, akit a koporsóban temettek el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.