Mostantól aludni is lehet Japán több száz történelmi templomában

Japán
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 05. 16:32
 A szigetország megnyitja a látogatók előtt sok-sok népszerű templomát, hogy még emlékezetesebb élményekkel térhessenek haza. Az új szolgáltatást nemrégiben jelentették be.

A projekt kezdetben száz templommal indul, 2018. július 18-án – írja a Lonely Planet News. A Terahaku nevű szolgáltatáshoz egy online platform is kapcsolódik, melyen keresztül az utazók kereshetnek és foglalhatnak is az adatbázison keresztül. Japán egyik legkülönlegesebb temploma, a "nemzeti kincs" rangra emelt Mii-Dera templom is megnyitja kapuit az ottalvók előtt. A tervek szerint a projektet három éven belül ezer templomra terjesztik ki.

A Mii-dera templom hangulatos kertje Forrás: Shutterstock

Ráadásul a program a Booking.com-mal és az Airbnb-vel is együttműködik, hogy több nyelven is elérhető legyen. A Terahaku projekt egy új jogszabály miatt jöhetett létre, mely lehetővé teszi a magánházak és -lakások kiadását.

Ami a legjobb, hogy a turisták nem csupán alhatnak ott, de részt vehetnek a templom életéhez kapcsolódó tevékenységekben is, többek között meditációban, szútrák kézzel írott másolásában vagy a reggeli szertartáskban, és kipróbálhatják a templomokra jellemző vegetáriánus konyha ízeit is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.