A városatyák szerint a turizmus pozitív hozadékait, úgy mint a foglalkoztatottság és a város bevételeinek növekedése, egyre inkább beárnyékolják az olyan negatívumok, mint a rengeteg szemét és a zaj.
A tervek között szerepel a sörbiciklik, a turistabuszok és -hajók megállóinak, valamint a turistákat célzó üzletek számának korlátozása (ezek már korábban is felmerültek, itt írtunk róluk), az alkoholfogyasztás betiltása a csatornákon közlekedő hajókon, a magánlakások turisztikai bérbeadásának további korlátozása – az Airbnb-s szállásokat kitiltanák a város legforgalmasabb negyedeiből és azokon kívül is korlátoznák a kiadható éjszakák számát -, és a reklámadó visszaállítása.
A tervezett intézkedések költségesek, ezért a javaslatok között szerepel az idegenforgalmi adó növelése is.
A nagyjából 800 ezer lakosú Amszterdamban 18 millió turistára számítanak 2018-ban, ami 20 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest.
A turisták jelentős részét a könnyűdrogokhoz való kényelmes hozzáférés és a vöröslámpás negyed vonzza a holland metropoliszba.
A holland kormány évek óta igyekszik a városnézés hagyományosabb módjai felé terelni az Amszterdamba érkezőket: kampányok indultak például a csatornahálózat, az Anne Frank-ház, valamint a Van Gogh és Rembrandt mesterműveivel teli múzeumok népszerűsítésére.
A helyi törvényhozás is igyekszik a maga módján hozzájárulni az arculatváltáshoz: 2008-ban a város bordélyházainak harmadát bezárták, 2011-ben pedig kezdeményezés indult az iskolák szomszédságában működő marihuánakávézók bezárásáért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.