A körtornyot 1855-ben építették Daniel O'Connell politikai vezető emlékére, aki ma is az épület alatt nyugszik – írja a Lonely Planet News. Mostantól újra, egyénileg látogatható.
Valaha Írország legnagyobb attrakciójának számított az 55 méteres torony, melynek talapzatánál 1971-ben bomba robbant. A helyreállítást 2016-ban kezdték meg, és az 1800-as évekből fennmaradt tervek alapján, illetve akkori módszerek alkalmazásával restaurálták. Nem árt, ha fitten vág neki a látogató a torony megmászásának, mert a csigalépcsőn 198 lépcsőfok vezet a tetejére. Fentről Dublin, Meath és Wicklow városokra, illetve az ír tengerre nyílik kilátás.
O'Connell kívánságának megfelelően a szívét Rómában temették el, itt a teste többi része nyugszik. A körtorony építését 1854-ben kezdték meg, hét évvel azután, hogy a politikai vezető meghalt. A munkások összesen 16 hónapon át dolgoztak, a körtorony tetejére pedig egy több mint két méter magas kőkereszt került, melyet egyetlen gránittömbből faragtak ki.
Az egyéni látogatók délután 1 és 3 között mehetnek fel a toronyba, felnőttek esetén 12 eurós belépti díj ellenében. A jegyhez információs brosúra is jár, mely alapján felfedezhetik az épületet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.