Írország haladóknak: öt profi tipp

Connemara
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 04. 10:26
Ha jól ismeri már Dublint, végigkóstolta az összes nemzeti italt, és jót mulatott azon, hogy milyen szokatlan fesztiválokat ünnepelnek az írek, itt az ideje jobban megismerni a vidéki Írországot is! Kövesse listánkat, amely délről észak felé halad az ír sziget nyugati partja mentén.
Lehoczki Márta

Bejártuk Írország nyugati partvidékét déli irányból észak felé haladva. Felfedeztük a helyet, ahol először landolt egy Atlanti-óceánt átrepülő gép. Jártunk olyan mesebelinek tűnő, mohával borított erdőben, amelyről akár el is hinnénk, hogy tündérek lakják. Kastélyokat, nemzeti parkokat és tengerparti helyeket kerestünk fel, hogy összeállíthassuk a listát azokról a látványosságokról, amiket semmiképp sem szabad kihagynia, ha Írország nyugati részébe készül.

Ring of Kerry

Ezt a 179 kilométeres turistaútvonalat csak a legelszántabbak teszik meg végig gyalogosan, vagy kerékpárral. A legjellemzőbb egy egynapos kirándulás keretében, bérelt autóval vagy buszos kiránduláson felfedezni az út látványosságait. Jó tudni: a buszok a kanyargós utakon leginkább az óramutató járásával ellentétes irányban haladnak. Ezért azoknak, akik autóval vágnak neki a Ring of Kerry körbe haladó útvonalának, inkább azt szokták javasolni, hogy az óramutatóval megegyező irányba induljanak.

Ladies' View kilátópont a Ring of Kerry mentén
Galéria: Írország haladóknak Fotó: lehoczkim / Travelo

A közel 200 kilométeres útból persze egy-egy részt is élmény teljesíteni. Mi a Kenmare-öböltől észak felé, Killarney irányába haladó szakaszt javasoljuk, itt található ugyanis az út egyik legfőbb látványossága, a Ladies View nevet viselő kilátó. És kábé negyed órányi autóútra egy mohával fedett, elvarázsoltnak tűnő erdőben a Torc-vízesés is.

Helyi kézműves sört kóstolna?

Meglepődtünk, de nagyon tetszett, ahogy az egyik helyi szálloda, a Torc Hotel Killarney felkarolta a kisváros novemberben indult kézműves sörfőzdéjét: a nagy márkák mellett egy fajtát mindig tart csapon a fiatal sörfőzőtől, aki cserébe személyesen tart kóstolót a hotel vendégeinek, ha kérik.

Bunratty

Az úton található sok vár és kastély közül azért érdemes Bunratty-t választani, mert itt egyszerre nézhetünk meg egy kitűnő állapotban megmaradt, ízlésesen restaurált középkori ír kastélyt, és egy száz-kétszáz évvel ezelőtti életet bemutató skanzent is. Több tipikus vidéki ír házat szereltek szét, majd állítottak újra össze a kastély kertjében, hogy a látogatók kényelmesen megismerhessék, milyen lehetett az élet egy jómódú gazda, egy halász, vagy egy szegény földműves otthonában az 1800-as években, és az 1900 évek elején.

A park egész évben várja a látogatókat, de a különböző mesterségek bemutatóit csak a nyári időszakban tartják meg. A pogácsára hasonlító, mégis édes, tejszínnel és lekvárral kínált scone-t viszont szerencsére egész évben frissen sütik a skanzen első kis kunyhójában a korhű ruhákba öltöztetett asszonyok, akik a szerepüket olyan szórakoztatóan játsszák, hogy képtelenség feltételezni, hogy valaha is elunnák.

Cliffs of Moher

A Moher-szirtek nem érdemtelenül lettek Írország leglátogatottabb természeti látványosságává. A tengerszint felett több mint kétszáz méterrel végigsétálni, látni az Atlanti-óceán hatalmas hullámait, ahogy a szinte teljesen függőleges sziklafalnak csapódnak, fantasztikus, természetközeli élmény. Még akkor is, ha a Moher-sziklákat évente egymillió turista keresi fel, és hibátlan infrastruktúra veszi körül a látványosságot. A "free wifi" tábláknál gyakrabban csak a korlát átmászásának veszélyeire figyelmeztető feliratokat találunk itt, ahogy sziklák feletti legmagasabb ponthoz, az O'Brian toronyhoz vezető úton sétálunk. Az időjárás percek alatt változik meg a szikláknál. A nagy szél miatt ide esernyő helyett inkább esőkabátot érdemes csomagolni.

O'Brien torony a Moher-szirteknél Galéria: Írország haladóknak Fotó: lehoczkim / Travelo

Kylemore Abbey

1920 óta bencés apátság működik a Kylemore kastély falai között. A belga apácák érkezése előtt viszont nagyon is világi élet uralkodott a kastélyban. Utolsó tulajdonosának kártyatartozásai miatt kellett megválnia tőle. Az épületben egy kiállítás mutatja be, hogy a 19. században hogyan éltek az angol nemesek az akkor még teljes egészében a brit koronához tartozó szigeten. De a hely igazi különlegessége a birtok másik végében található üvegházmaradvány, ahová a parkon belül kisbusz közlekedik. Itt megnézhetjük, milyen előkelő tisztségnek számított főkertésznek lenni a viktoriánus korszakban.

És szembesülünk azzal is, hogy milyen stresszel járt ez a kiváltság. A nemesség vagyonokért szerezte be a távoli gyarmatokról az egzotikus növények tucatjait, különösen a páfrányok számítottak divatosnak akkoriban. A különleges klímához szokott, Európában korábban még nem látott növényeket életben tartani pedig nem volt egyszerű. Annak a főkertésznek pedig, akinek a keze alatt a ház úrnőjének kedvenc páfránya elfonnyadt, nem akadt többé munkája a szakmájában. Nem csoda, hogy éjjel-nappal több ember is csak azzal foglalkozott, hogy megfelelő hőmérsékletű víz kerüljön az üvegházak fűtőrendszerébe.

Dan O'Hara háza

A fűtéshez az egész régióban tőzeget használtak, és sok helyen még most is ezzel gyújtanak be. A tőzeg kitermelésének folyamatát is megnézhetjük a Connemara Heritage központban, ahol Martin, a tulaj hosszan mesél a betérőknek a környék történelméről.

Dan O'Hara háza, ahol még a látogatóközpont vezetőjétől mindent megtudhatunk a környék életéről az elmúlt évszázadokból.
Galéria: Írország haladóknak Fotó: lehoczkim / Travelo

Megmutatja, hogy hol szállt le az első repülő, ami átrepülte az Atlanti-óceánt; hogy hol sikerült az első rádiójeleket fogni Amerikából; hogy a szájhagyomány szerint hol vetette partra a spanyol Armada megmaradt legénységének és lovainak egy részét a tenger, és felviszi a látogatókat Dan O'Hara házához is. A 19. században itt élt férfi szomorú története fennmaradt egy ír dalban is, amit Martin el is énekelt nekünk.

Írországban a Budapestről Dublinba heti négy járatot üzemeltető Aer Lingus légitársaság és az Irish Welcome Tours vendégeként néztünk körbe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.