Jócskán megdrágul a belépő a Plitvicei-tavakhoz

drágulás
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 28. 11:14
A Plitvicei-tavakat jó időben megrohamozzák a turisták, ami a természeti környezet megóvásának rovására megy. A hatóságoknak lépnie kellett, csak éppen másképp szeretnék megoldani a látogatók számának csökkentését – ellentétben például Thaifölddel, ami egész egyszerűen bezárja a Part forgatási helyszínéül szolgáló strandot, hogy a természet regenerálódni tudjon.

Alaposan ki kell nyitnia mostantól a pénztárcáját annak, aki napközben, 16 óra előtt szeretne a parkba lépni – írja a Total Croatia News. A jegyárak változását három hónapon át tartó, politikától sem mentes vita előzte meg, és mint ahogy várni lehetett, a végeredmény az lett, hogy a jegyárak jelentősen megemelkedtek.

A tavak a világörökség részét képezik Forrás: Flickr.com

A kiadott árlista szerint a napközbeni belépő az április 1-jétől június 30-ig terjedő időszakban 40 kunával (nagyjából 1600 forint) lesz több, mint tavaly, majd főszezonban, július 1. és augusztus 31. között fejenként 250 kunát kóstál majd, ami jelenlegi árfolyamon nagyjából 10500 forint - viszont 16 óra utáni belépéssel már csak 150 kunát (6300 forintot) kell fizetni.

Részletes árlistát a tavak saját honlapján oldalon talál. Ha esetleg nem tudja, miért érdemes megnézni Plitvicét, itt eláruljuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.