Rovarjátszótérrel együtt nyílt Pannóniai kert Bécsben

Pannónia kert
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 22. 14:40
Bécs egyik legnagyobb természeti parkja, a Blumengärten Hischstetten a 2018-as szezonnyitását egy új tematikus kerttel és egy piknikmező megnyitásával ünnepelte.

Idén március 20-án nyitotta meg kapuit Bécs különböző tematikára épülő kertje, a Blumengärten Hirschstetten, amely a Pannóniai kerttel bővült tovább. A nagyjából 500 négyzetméteres sztyeppés, száraz füves területen a pannóniai terület veszélyeztetett, védett, és a már kihalt vadnövényfajtáit szaporítják.

Szezonnyitó a Blumengärten Hirschstettenben Forrás: © MA 42

A park közepén alakították ki az új piknikmezőt, ahol az árnyas fák alatti padokon kívül a Múzeumi negyedből (Museumsquartier) ismert szabadtéri bútorokon is pihenhetnek a látogatók – utóbbiak ráadásul az idei nyertes "naplemente" árnyalatban pompáznak. A mező mellett található az a 2000 négyzetméteres játszótér is, ahol a gyerekek a rovarokkal ismerkedhetnek meg játékos módon. Így a "rovarjátszótéren" a pókháló-mászóka mellett sáskacsúszda és méhecske-mérleghinta várja a legkisebb természetbarátokat. Az összesen 60 000 négyzetméter területű parkban található a Zoo Hirschstetten is, melyben több mint 50 különböző állatfaj él nagy, szabad kifutókban, valamint a Pálmaházban.

A Blumengärten Hirschstetten az osztrák főváros városi kertészetéhez tartozik és Bécs Donaustadt városrészében található. A parkba ingyenes a belépés, március 20. és október 14. között keddtől vasárnapig 9-18 óráig látogatható. Júniustól augusztusig szombatonként 20 óráig tart nyitva, július 30. és augusztus 10. között azonban a Pálmaház nem látogatható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.