Még keresi az igazit? Ennek a tölgyfának írjon Németországba

szerelmeslevél
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 14. 16:28
Tudjuk, ma minden csapból a szerelem folyik. Mégsem tudtunk ellenállni annak, hogy megosszuk Önökkel ennek a németországi tölgyfának az összes romantikus titkát.

A Dodauer erdő Hamburgtól száz kilométerre északkeletre található. Errefelé nem ritka látvány a német postások élénksárga egyenruháját viselő kézbesítő, aki épp munkáját végzi. Amikor eléri célját, egy kisebb tisztást, 3 méter magas létrára hág, hogy a magával hozott levelet a helyére tegye.

A Der Bräutigamseiche („Vőlegény fája") elnevezésű fának tucatszám címezik leveleiket a magányos szívek. A híradások szerint ugyanis a tölgyfa, amely jóval korábban kezdte tevékenységét, mint a Tinder, már körülbelül száz házasság létrejöttében működött közre – írja a BBC.

Az ominózus kerítő Forrás: Deutsche Post

A dolog a legenda szerint úgy kezdődött, hogy 1890-ben egy Minna nevű helyi lánynak megtiltotta az apja, hogy hozzámenjen szerelméhez, a Wilhelm nevű ifjú csokigyártóhoz. Ekkor találták ki a szerelmesek azt, hogy ennek a tölgyfának az odvába rejtik el az egymásnak írott leveleiket. Egy éven át kommunikáltak így egymással, míg végül az atyai szív megenyhült, őket pedig a pap a tölgyfa alatt adta össze.

A romantikus történetnek természetesen hamar híre ment, így innentől kezdve aki párt keresett, megírta kívánságát a tölgyfának címezve.

A fa olyan sok levelet kapott, hogy a német posta 1927-ben saját irányítószámot és kézbesítőt jelölt ki neki.

Ezenkívül egy létrát is elhelyeztek a fánál, mellyel az öklömnyi méretű postaláda elérhetővé vált. Így aki erre jár, kiveheti és elolvashatja a leveleket, illetve válaszolhat is rájuk. A tölgyfa ma már a világ minden pontjáról kap leveleket, még Kínából is.

Az egyetlen szabály az, hogy ha a levélre nem akar válaszolni a kíváncsi személy, vissza kell tennie a helyére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.