Újra megnyílt a híres Fellini-mozi Riminiben

mozi
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 22. 15:03

A hétvégén adták át az elmúlt években restaurált Fulgor mozit Riminiben - írja az MTI. Ez az a mozi, ahol az Oscar-díjas filmrendező, Federico Fellini (1920-1993) az első filmjét látta még apja térdén ülve - ahogyan azt elmesélte Róma és Amarcord című filmjeiben.

Forrás: Federicofellini.it / Facebook

A mozit Fellini születésének 98. évfordulóján nyitották meg újra, az ünnepségen jelen volt Fellini unokahúga, Francesca Fabbri Fellini, valamint Dante Ferretti Oscar-díjas díszlettervező, aki Fellini hat filmjében is dolgozott. Ferretti a mozi restaurálásában is közreműködött. "Azt akartam, hogy Fulgor olyan mozi legyen, mint amilyen a régi időkben volt" - mondta a díszlettervező. Kiemelte: egész karrierjét Fellininek köszönheti.

Az 1920. január 20-án Riminiben született Fellinit öt Oscar-díjjal tüntették ki. Első elismerését 1956-ban Országúton című filmjéért kapta, amely számára és felesége, Giulietta Masina számára meghozta a nemzetközi hírnevet. Következő évben a Cabiria éjszakái, 1963-ban a 8 és 1/2, tíz évvel később pedig az Amarcord című filmjéért vehette át az Amerikai Filmakadémia díját. 1993-ban életművét díjazták Oscar-díjjal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.