Birmingham városa biztos abban, hogy titkon több ezren szeretnének a tévében Bear Grylls-től látott élményekben részt venni, ezért különleges kalandparkot épít – írja az Independent.
A Bear Grylls Adventure elnevezésű, húszmillió angol font értékű beruházás 2018-ban nyílík majd meg. A terveket a túlélőceleb személyes közreműködésével alakították ki. A nyolcezer négyzetméteres élményparkban a látogatók kipróbálhatják majd többek között a beltéri szabadesést és sziklamászást is, és itt valósul meg Európa legmagasabban futó, biztosítás nélküli mászókötélpályája is.
Hogyan juthat el ide?
Birmingham könnyedén megközelíthető a Brussels Airlines járatával, melynek helykapacitását is nemrégiben bővítették.
Ez utóbbi végén egy Chinook helikopterből kell kötélpályán lecsúszni. Alaptábor is lesz; itt az érdeklődők fizikai és mentális kihívások segítségével felkészülhetnek a kalandoréletre, és még egy mélytengeri búvárkodást szimuláló gépet is kipróbálhatnak.
Mint Bear Grylls elmondta, neki volt már szerencséje a világ legextrémebb körülményei között kipróbálnia magát. Úgy véli, amikor az ember legnagyobb félelmével találkozik szembe, akkor kénytelen nagyon mélyre ásni magában. Az élményparktól azt reméli, hogy a látogatók egy „soha nem adom fel" hozzáállással mennek majd haza innét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.