Megtalálták a Mikulás-kultuszt ihlető püspök földi maradványait Törökországban

régész
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 05. 18:18
Megtalálták a Mikulás-kultuszt ihlető püspök földi maradványait Törökországban

A Mikulás-kultuszt ihlető Szent Miklós püspök földi maradványait találhatták meg nemrég török régészek egy templom alatt, egy még érintetlen sírban - írja az MTI.

Szent Miklós a hagyomány szerint a harmadik században született a kis-ázsiai Patarában, egy gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette; egyik rokona nevelte fel, majd ismertette meg a kereszténységgel. Ezután jótékony célokra osztogatta szét örökségét, a hívők pedig megválasztották Müra (ma: Demre) püspökévé. Halála után püspöki székhelyén temették el, de úgy tartják, hogy csontjait később ellopták és a dél-olaszországi Bariba vitték.

Török régészek azonban egy pogány templomot fedeztek fel nemrég a 11. századi Szent Miklós-templom alatt Demrében, és úgy vélik, hogy a föld alatti építmény, pontosabban a még érintetlen sír rejtheti valójában a püspök csontjait. A szakemberek jelenleg azt próbálják kideríteni, miként jussanak le oda a felszíni épület megrongálása nélkül.

Mikulás-ábrázolás Demrében Fotó: Wikipedia

A templomot egyébként a felszínen zajló helyreállítási munkálatok közben, a georadaros vizsgálatok során fedezték fel. Egy teljesen ép, érintetlen vallási kegyhelyről van szó, amely ugyanakkor átvészelhetett már egy földrengést - mondta Cemil Karabayram, az antalyai műemlékvédelmi hivatal vezetője. Törökország számára kulturálisan és turisztikai szempontból is fontos a mostani felfedezés - tette hozzá. Nem csoda, hisz a Mikulás - kultusz ihletőjéről beszélünk; feltehetően rengetegen kíváncsiak majd a legendás püspök földi maradványaira.

Szent Miklós jótékonykodásával vívta ki az emberek tiszteletét és szeretetét, tettei miatt már életében szentnek tartották. Életéről több legenda ismert; nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz, amit mi is ismerünk. A magyar Mikulás elnevezés a Miklós név cseh fordításából eredeztethető, a december 6-i ajándékozás szokása pedig a 19. század közepén érkezett Magyarországra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.