Megnyílt Párizsban az Yves Saint-Laurent múzeum

múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 03. 15:29



Szeptember 28-án illusztris vendégek, többek között Catherine Deneuve jelenlétében megnyílt az a párizsi múzeum, melyet kizárólag Yves Saint-Laurent zsenijének szenteltek – írja a New York Times.

Az 5 Avenue Marceau

Fotó: Musée Yves Saint Laurent Paris / Facebook



A férfi azonban, aki mindezt megálmodta, már nem lehetett ott a megnyitón: a divatguru özvegye, egyben a divatház korábbi ügyvezető igazgatója, Pierre Bergé szeptember 8-án, 86 éves korában elhunyt. A férfi életének két utolsó nagy projektje ez a múzeum, illetve ennek az október 18-án Marrákesben megnyíló párja volt. Mindkettő megnyitását egy bő évtizednyi előkészület előzte meg.

A párizsi épület, melyben Bergé és Saint-Laurent irodái voltak évtizedek óta, már az elmúlt években is tartott néha időszakos kiállításokat. Saint-Laurent halála után Bergé ráébredt, hogy a látogatók mindennél jobban kíváncsiak a mester kollekcióira, ezért ezeket is ki szerette volna állítani. Kérésére a belső tereket átszabták, így most Yves Saint-Laurent eredeti stúdiója is látogatható vált, ahogyan azok a termek is, ahol a törzsvendégek személyre szabott gardróbjuk bemutatására várva teáztak.

A bejárás a szalonból indul majd, ahol a 2008-ban elhunyt divatgururól készült fekete-fehér portrék gyűjteménye kapott helyet, egy videóval kiegészítve a mester karrierjéről.

Az összes kollekcióból láthatnak ruhákat az érdeklődők, egészen az 1962-es évadtól kezdve, amikor Yves a Bergé-divatházhoz szegődött. A ruhákat 1964-től mostanáig a harmadik és negyedik, légkondicionált emeleteken őrizték.

A házban azokat a festmények és más műtárgyakat is kiállították, melyek inspirálták a divattervezőt, többek között a képen is látható Mondriant

Fotó: Nicolas Mathéus / Facebook / Musée Yves Saint Laurent Paris



A múzeum Párizs belvárosában, az Avenue Marceau 5-ös számú házban található. Mint korábban megírtuk, bármennyire hihetetlen, de Párizsnak még nincs igazi divatmúzeuma, legfeljebb időszakos kiállítások a témában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.