Hajdani pompájához méltó emléket állítottak a Titanicnak. A híres óceánjárót megálmodó mérnökirodák helyén ugyanis luxusszálloda nyílt az észak-írországi Belfastban, potom tízmilliárd forintból - írja az AFP.
Az átalakítás két évig tartott, a költségek 28 millió angol fontra rúgnak. A grandiózus épület ebben a hónapban nyitotta meg kapuit az egykori Harland & Wolff irodák helyén, ahol annak idején mérnökök illetve hajóépítő mesterek tucatjai készítették el az óceánjárók - nem kevesebb, mint 1700 hajó - rajzait.
A Titanic Hotel Belfastban ennek megfelelően egy kiállítótér is helyet kapott, ahol a legendás luxushajó sorsát elevenítik fel. Sőt, a vendégek magukba szívhatják a történelem hangulatát annak a telefonközpontnak a megismerésével, amelyen keresztül annak idején az első vészjelzés érkezett a Titanicról a jéghegynek történő ütközés után.
A történelmet idéző egyéb helyiségeket is megőrizték az utókornak, mint például a Titanic alkotói által használt társalgó, a vezetőség bejárata, a lobby, valamint a vezető építészek és hajóépítők - köztük Thomas Andrews, Lord William Pirrie illetve Charles Payne - irodái.
A 119 art deco - inspirálta szoba mindegyike Harland & Wolff műalkotásokkal és egyedi bútorokkal berendezett, finom főhajtás az épület történelme előtt. A szállóvendégeknek ugyanakkor természetesen a kényelemről sem kell lemondaniuk, hisz egy minden igényt kielégítő bár, tágas hall és egy bálterem várja őket.
A szálloda megnyitása alkalmából az egyik mérnöki irodában időszakos kiállítást rendeztek be az épület helyreállításáról, illetve átalakításáról. A hotel történelmi sétát is szervez azoknak a látogatóknak, akik ezt igénylik.
Az élménynek bizony ára van: a szobaárak 125 fontnál (44 ezer forint) kezdődnek éjszakánként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.