Huszonegy ember életét mentette meg az a francia turista, aki a kormányhoz ugrott, és megállította a buszt amin utaztak, miután a sofőr elájult - írja a BBC.
A turistabusz a Tiroli-Alpokban járt, a nyugati-ausztriai Schwaz közelében. A sofőr, egy 76 éves férfi egy ponton rosszul lett, és elvesztette az eszméletét. A busz a szakadék felé hajtott, de az egyik utasnak - aki a sofőrhöz közel ült - volt annyi lélekjelenléte, hogy a kormányhoz ugorjon. A 65 éves férfinak végül sikerült lefékeznie a járművet; a busz egy védőkorlátba hajtott és megállt, körülbelül 100 méterre egy szakadéktól.
Mindössze négy utast kellett kórházba kellett vinni - ha társuk nem kapcsol időben, minden bizonnyal sokkal rosszabban is végződhetett volna az egész.
"Egy hajszálnyira voltunk a katasztrófától" - ismerte el a helyi rendőrség szóvivője, hozzátéve hogy hihetetlen szerencsének tartja, hogy a francia utas reflexeinek köszönhetően sikerült megállítani a buszt.
2004-ben sajnos nem volt ilyen szerencsés az a turistabusz, amelynek sofőrje eltért az útról, majd harminc métert zuhant egy töltésen Salzburg közelében, öt ember halálát okozva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.