Minden épületen fellelhető, mégsem látható: létezik Bajorországban egy város, ahol a kerítés is gyémántozva van – írja a Travel and Leisure. Ráadásul nem szándékosan került oda, egy eltévedt aszteroida a ludas a dologban.
A meteorit tizenötmillió éve csapódott be pontosan oda, ahol ma Nördlingen városa található. A kráter, amely az ütközés hatására létrejött, körülbelül tizenöt kilométer átmérőjű. Az ütközés gyorsaságát és erejét jelzi, hogy a földben található grafitból gyémánt keletkezett a nyomában, jobban mondva egy suevit nevű kőzet, mely üvegből, gyémántból és más meteorittörmelékből áll. Egészen az 1960-as évekig azt hitték, hogy a kráter, amiben a város fekszik, vulkáni eredetű, a kövek vizsgálatakor azonban kiderült, hogy nem ez a helyzet. Újabb tíz év elteltével az is kiderült, hogy mikronnyi nagyságúra összetört gyémántok találhatók a kőzetben, melyre a város épült, valamint az épületekhez használt építőanyagokban is. Ez ugyanis egy könnyen faragható kőzet, amelyet a középkori ember nagyszerűen tudott hasznosítani.
A csinos bajor kisváros tehát nem meseváros, de ha arra járunk, szép gyűjteményt láthatunk itt meteroritdarabokból és drágakövekből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.