Bob Dylannel nyit az új zenesziget Párizs mellett

Franciaország
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 23. 08:45
Bob Dylannel nyit az új zenesziget Párizs mellett

2017. április 22-én nyitja meg kapuit az Île Seguin sziget zenei központja, mely alkalomból több koncertet is szerveznek – írja a france.fr. A kétnaposra tervezett megnyitó különleges vendége az Insula Orchestra lesz. Ám akad még egy indok, hogy 2017-ben Franciaországba látogassunk: a megnyitó előestéjén, április 21-én este fél kilenctől ugyanis Bob Dylan koncertjét élvezhetjük.

Az új zenei központ futurisztikus látványterve Fotó: Ile Seguin / Facebook

A Szajna partjánál, Párizs külvárosában található az Île Seguin sziget, mely eddig – az itteni Renault gyárnak köszönhetően – a francia autógyártás egyik bölcsője volt. Mostantól kezdve azonban a zenéé lesz itt a főszerep, hiszen hamarosan elkészül a 2017 tavaszán nyíló Seine Musicale zenei központ, amely Shigeru Ban (Pritzker építészeti díj 2014) és Jean de Gastines építész nevéhez fűződik. A 33 000 és 38 000 négyzetméter összterületű Seine Musicale zenei központ Boulogne-Billancourt-ban, a francia főváros közvetlen közelében található. Főleg koncerteket, egyéb zenei rendezvényeket, táncelőadásokat, pedagógiai eseményeket tartanak majd itt.

Az új kulturális látványosság alapkövét még 2014. július 5-én tették le, amely többek között egy ezeregyszázötven ülőhelyes auditóriumot és egy négy-hatezer embert befogadó koncerttermet foglal magában, ahol kortárs zenei koncerteket terveznek. Az auditórium speciális alakja különleges akusztikát biztosít a koncerteknek.

A futurisztikus épületkomplexumban több hangstúdió és próbaterem is található, illetve egy 2660 négyzetméteres terület a kulturális tevékenységet végző cégek és üzletek részére. Az épületet egy hétezer négyzetméter területű parkosított kert veszi körül, ahova bárki betérhet egy sétára. Akit tehát érdekelnek az építészeti újdonságok, a Les Halles tavaly megújult légies üvegtetője mellé ezt is felveheti párizsi bakancslistájára.

A Seine Musicale zenei központ célja, hogy minél szélesebb réteghez juttassák el a zene örömét. A koncertek mellett zenei oktatásnak is lesz helye, és terveik szerint különböző kórusok is gyakorolhatnak majd itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.