A másfél éve húzódó kolompvitában peren kívüli egyezség született, ennek értelmében a kolompok zaját kifogásoló szállásadó 3000 eurót ad a GPS-jeladók beszerzésére, a gazda pedig magára vállalja az eddigi pereskedés költségét - írja az MTI az ORF osztrák köztévé vorarlbergi stúdiójának értesülése alapján.
A marhákra helyezendő GPS-jeladót eredetileg kutyáknak találták ki, de alkalmazható a tehenek esetében is. A jeladónak köszönhetően a gazda mindig pontosan tudni fogja, hol vannak éppen a marhái. A szállásadó azt mondta, reméli, hogy a gazda nagy örömét leli a GPS-ben. A zwischenwasseri szállodatulajdonos aggódott, hogy a szomszédos mezőn legelésző tehenek örökös kolompolásukkal megzavarják a bungalóiban pihenő turisták nyugalmát, főleg éjszaka, ezért 2015 júliusában beperelte a gazdát.
Bár a vita most végül kölcsönös megelégedéssel zárult, az első bírósági tárgyaláson a felek álláspontja még nagyon eltért egymástól: a gazda kicsiny kecskecsengettyűkkel próbálta bizonyítani, hogy marháinak kolompja nem zavarhatja a szálloda vendégeit, míg a hoteltulajdonos legalább hatszor nagyobb kolompot rázott igaza bizonyítására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.