265 méter magas lesz a világ legnagyobb mecsete

Algír
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 06. 11:44
A világ egyik legnagyobb, 120 ezer hívő befogadására alkalmas mecsete épül Algériában.

A tisztviselők szerint mindez azért, hogy Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök ezzel koronázza meg politikai hagyatékát, és az észak-afrikai ország így ellensúlyozza a radikális iszlám terjedését - írja az MTI a The Guardian cikke alapján.

A világ legmagasabb - 265 méter magasra tervezett - minaretjét is magában foglaló Dzsamaá El Dzsazaír mecset egy olyan épületkomplexum részeként épül az algériai fővárosban, Algírban, amely egy Korán-iskolának, egy egymillió könyvet tartalmazó könyvtárnak és a muzulmán művészetet és történelmet bemutató múzeumnak ad otthont.

Az észak-afrikai országban az 1990-es években a kormányerők és az iszlamisták között véres polgárháború dúlt, amelyben mintegy kétszázezren vesztették életüket. Több mint két évtizeddel később Algéria számos részén továbbra is aktívak a fegyveres csoportok, és az országban többször is merényletet hajtottak végre az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi sejtjei. Ahmed Madani, a projektért felelős Abdelmadzsid Tebbune lakásépítési és városfejlesztési miniszter egyik tanácsadója azt mondta, néhányan megvádolták őket, hogy a szélsőségeseknek építenek imahelyet. Kifejtette, hogy ennek épp az ellenkezője történik, a szélsőségesek ugyanis hevesen ellenzik a mecsetépítést.

Madani azt reméli, hogy a 2017-ben elkészülő mecset a szélsőségesség minden formája elleni védőpajzsként funkcionál majd, és a mérsékelt muzulmánok az iszlamisták által fenntartott imahelyekről átpártolnak a Dzsamaá El Dzsazaír mecsethez. A tanácsadó emlékeztetett arra, Algéria 1962-es függetlenedése óta tervezi egy gigantikus méretű imahely megépítését. A sokak által "Buteflika-mecsetnek" titulált építkezés az elnök újraválasztása óta indult el.

Buteflika az ország függetlenségéért vívott, 1962-ben véget ért háború veteránja, s tizenöt évvel ezelőtt, 1999-ben került hatalomra a hadsereg segítségével. Idén áprilisban iktatták be negyedik elnöki mandátumába. A mecsetépítést sokan bírálják, mivel az olajárak esése miatt jelentősen csökkent az ország bevétele, és a bírálók szerint az egekbe kúszó költségeket inkább kórházak építésére és az egészségügy javítására kellett volna fordítani.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.