Az épület tulajdonosaként az alapítvány rövidesen kidolgozza a látogathatóság feltételeit - mondta Olaf Schulz-Gardyan ügyvéd, az alapítvány elnökhelyettese.
A november 10-én 96 évesen elhunyt német államférfi és felesége még 1992-ben hozta létre az alapítványt az északnémet nagyváros Langenhorn nevű kerületében lévő lakóház, a könyvtár, továbbá "olyan tárgyak és dokumentumok megőrzésére, amelyek kapcsolatban állnak Helmut és Loki Schmidt közéleti tevékenységével" - írja az MTI a Helmut és Loki Schmidt Alapítvány bejelentése alapján.
A szociáldemokrata politikus évtizedeken át lakott itt feleségével, a 2010-ben 91 évesen elhunyt Lokival. A Neubergerweg 80. szám alatti kétlakásos vöröstéglás épület tekintélyes ingatlannak számít, kancellárként Helmut Schmidt például itt fogadta 1978-ban Leonyid Brezsnyev akkori szovjet vezetőt, de gyakran vendégeskedett a német kormányfői házaspár otthonában Valérie Giscard d'Estaing volt francia elnök és Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter is.
Helmut Schmidt 1974-től 1982-ig volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, és 1983-tól a Die Zeit című liberális hamburgi hetilap szerkesztőbizottságának tagja és a lap társkiadója volt. A német közélet egyik legtekintélyesebb véleményformálója volt több mint három évtizeden keresztül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.