A sirályok támadásáról rendszeresen beszámolnak a brit tömeglapok, de a téma már a The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi lap érdeklődését is felkeltette, írja az MTI.
A sirályoknak soha nem volt igazán jó hírük a brit partokon, és ez csak tovább romlott idén, amikor a turisták arra lettek figyelmesek, hogy az állatok nem elégszenek meg a maradékkal, az emberek tányérjáról lopják el az ételt.
"Biztos, hogy terroristák képzik ki őket" - jegyezte meg egy brightoni kifőzde tulajdonosa. Egy étteremtulajdonos szerint soha nem volt ilyen rossz a helyzet, egyes helyeken már figyelmeztető táblákat is kitettek, egy ipswichi bankfiók ügyfeleit pedig esernyős alkalmazott kíséri be és ki.
A sirályok kifinomult módszert alkalmaznak, egyikük ráijeszt a vendégre, hogy az eldobja az ételt, ekkor tömegével jelennek meg a társak, hogy felfalják a zsákmányt. Általában verőfényes napsütésben támadnak, és az osztrigától a hot dogig minden kell nekik, a citromot és a tabascót azonban nem szeretik.
A sirályinváziót nemcsak a tengerparti üdülőhelyek, hanem a szárazföld belsején fekvő városok, például Bath és Bristol is megérzik.
Szakértők több tényezőnek tulajdonítják az idei nyár hitchcocki eseményeit. Ezek közül az egyik, hogy a sirályok már hozzászoktak ahhoz, hogy emberek közelében élnek. Júliusban különösen vadak voltak, amit a tudósok azzal magyaráztak, hogy akkor kelnek ki utódjaik. Az elmúlt hetekben három házi kedvenc is a madarak áldozatává vált: egy teknős és két kistestű kutya, egy csivava és egy yorkshire terrier. Utóbbit a fején találta el a madár csőre.
A sirályválság egészen a kormányfőig gyűrűzött, David Cameron az újságok szalagcímei láttán pár hete viccelődve azt mondta: úgy látja, komoly problémával állnak szemben. "Beszélnünk kell a sirályokról" - fogalmazott.
Nagy-Britanniában a sirály védett madár, így visszaszorításukra csak az jöhet szóba, ha elpusztítják tojásaikat vagy ragadozó madarakat küldeni rájuk.
A királyi madártani egyesület szóvivője szerint azonban a hisztéria alaptalan, és bár valóban van gond a sirályokkal, nem szabad az egész fajt démonizálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.