Gianni Berengo Gardin olasz fotóművész felvételei a tíz emeletnél is magasabb, a Szent Márk teret is beárnyékoló "szörnyhajók" jelenlétét dokumentálják. A kiállítást Milánó után Velencében akarták bemutatni a dózsepalotában. A szeptember 18-ra tervezett megnyitót azonban Luigi Brugnaro velencei polgármester egyelőre ismeretlen időpontra halasztotta - írja az MTI.
A polgármester azzal érvelt, hogy a kiállítás negatív képet fest a csatornák hajóforgalmáról, miközben a város vezetése azon dolgozik, hogy megoldást találjon egy alternatív közlekedési útvonal kiépítésével.
A hatalmas tengerjáróknak régóta tervezett új hajózási útvonal engedélyeztetése azonban késik. Luigi Brugnaro szerint meg kell várni, hogy a kiállításon külön szekció mutathassa be azt is, hogy Velencének milyen megoldást sikerült találnia a tengerjárók elterelésére. A kiállítás elhalasztása ellen Adriano Celentano olasz énekes a blogján tiltakozott, a probléma szőnyeg alá söprésének nevezve a lépést.
Az olasz kormány két évvel ezelőtt korlátozta a Velence központjáig naponta behajózó, 40 ezer tonnásnál nagyobb tengerjárók számát. Az intézkedést később az olasz közigazgatási bíróság hatályon kívül helyezte, amíg nem épül alternatív vízi útvonal a tengerjárók számára.
A No Grandi Navi velencei civil környezetvédő mozgalom évek óta tiltakozik az óceánjárók beengedése ellen a város csatornáira. Szakértői vélemények szerint a tengerjárók felborítják a lagúnák vizének egyensúlyát és szennyezik a levegőt. A Velencébe évente látogató 21 millió turista húsz százaléka a tengerjárókkal érkezik. Az óriáshajók mintegy 300 millió euró (90 milliárd forint) bevételt jelentenek a városnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.