Magyarország a díszvendége a legrangosabb német konyhaművészeti fesztiválnak, a Gourmet Festival Syltnek - adta hírül az MTI.
Az északi-tengeri Sylt gasztronómiai jelentőségét mutatja, hogy az alig száz négyzetkilométeres szigetre tíz Michelin-csillag jut: három étterem büszkélkedhet két Michelin-csillaggal, négy további vendéglőnek pedig egy-egy csillaga van. A kortárs magyar konyhaművészet ebben a környezetben mutatkozik be a szombatig tartó négynapos fesztiválon, amelyet idén tizenhatodik alkalommal rendeztek meg.
A fesztivál honlapja szerint az utóbbi években a magyar konyhaművészet fejlődött a legnagyobb mértékben Európában. A "régi hagyományok, a tehetség és az új trendek révén egészen sajátos kulináris világ jött létre" - emelték ki a szervezők, rámutatva, hogy alapos környezettanulmány révén választották ki a fesztiválon Magyarországot képviselő borászokat és szakácsokat.
A tokaji borvidékről Szepsy Istvánt hívták meg, Villányból Gere Attilát, Egerből Lőrincz Györgyöt, a Balaton-felvidékről Jásdi Istvánt, a dél-balatoni régióból Légli Ottót, Szekszárdról pedig Heimann Zoltánt. A mesterszakácsok között van Ruprecht László, aki egyebek között a 2011-es magyar uniós elnökség gasztronómiai tanácsadója volt, Takács Lajos, a budapesti Lacipecsenye bisztrókonyha főnöke, Bolyki Péter, a Corinthia Hotel Budapest vezető séfje, Horváth Gábor, a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely főszakácsa, és részt vesz a fesztiválon az első berlini magyar borbisztró, a Budapest Calling képviseletében Forrai Miklós is.
Egy-egy szakács és borász közösen mutatja be tudományát, például Gere Attila Ruprecht Lászlóval együtt készített vacsorát Magyar rapszódia öt tételben címmel csütörtök este. A házigazdák vezető sylti "gasztrointézmények", köztük a két Michelin-csillaggal kitüntetett Söl'ring Hof és az egy csillaggal rendelkező Landhaus Stricker. A nyitó- és a zárófogadáson valamennyi magyar résztvevő bemutatkozik, és szerveznek két úgynevezett gourmet szafarit is, melynek során a vendégek öt állomást látogatnak végig, és mindenhol két-két fogást és bort kóstolnak meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.