Lipcse sokkal többet tud, mint gondolnánk

Lipcséről az első és utolsó emlékem egészen november közepéig az volt, ahogy a – rég elavult – elsős gimnáziumi német tankönyvemben egy NDK-t istenítő szöveg méltatta a várost. A szöveg részleteire csak kicsit emlékszem, arra viszont egész élénken, hogy a hozzácsatolt grafika is annyira ósdi volt, hogy semennyire sem csigázta fel rendszerváltás utáni osztályunk érdeklődését a vásárváros iránt. A tankönyvet nem sokkal később lecserélték, Lipcse-képem leporlásáig viszont egészen a múlt hétvégéig várnom kellett. Utána viszont pont olyan lett ez a kép, mint az új német tankönyvek : színes, modern és juropéer; pont kellemes mennyiségű nosztalgiával.

Miután buszunk begördült a városba, elsőként az egyetem Augustusplatzra néző épületét szúrtuk ki: a holland sztárépítész, Erick van Egeraat tervei alapján épült újjá; ő az, aki Budapest egyik legizgalmasabb modern épületét, az ING-székházat is tervezte a Dózsa György úton. Pár másodperccel később feltűnt a túloldalon a hatalmas pályaudvar, amiről utóbb kiderült, hogy Európa legnagyobb alapterületű vasúti pályaudvara, és tényleg lenyűgöző (lásd fenti fotó - az csak egy részlet). Még gyorsan valami a legek szerelmeseinek: a lipcsei Panometerben, az 1910-ben épített, majd 1977-ben leállított gazométerben látható a világ legnagyobb panorámafestménye.

Na de bő kétórás idegenvezetéssel, útikönyvek tanulmányozásával és két nap mászkálással dúsított rövid, de alapos villámlátogatásunk tanulsága szerint vajon jó hely Lipcse?

A belváros tutijó

A félmilliós város egyik szerencséje, hogy a második világháborúban nem szenvedett olyan megsemmisítő csapást, mint Drezda, így részben megmaradt patinás, ékszerdobozka-szerű belvárosa (amit az NDK-s időkben elhanyagoltak, de az elmúlt 25 évben visszakapta régi fényét).

A Marktplatz a régi városházával – ha nem is a hét minden napján, de - még ma is piacként üzemel. A régi városházában jól ki lehet kupálódni a város történetéről, lévén várostörténeti múzeumként éli tovább az életét. Mi mégsem ide néztünk be, hanem a város történetének egyik legsötétebb és legszomorúbb épületébe, az egykor az NDK-s államvédelem főhadiszállására, a 89 késő őszén békésen elfoglalt Stasi épületébe. Itt a két Németország egyesülése óta ingyenes, és roppant érdekfeszítő múzeum működik (a Stasi-múzeumról itt olvashat bővebben).

Minitöri és a legfőbb látnivalók

Lipcse történelmére érdemes pár mondattal kitérni azért, hogy jobban érthető legyen jelene: már az 1100-as évek közepén megkapta a városi jogokat, a vásártartás jogát és egyéb privilégiumokat. Mindezek miatt már ekkor fontos kereskedelmi központnak számított; a világ legrégibb vásárvárosai között tartják számon. Emellett évszázadokon át fontos nyomdászati központ volt, azt pedig, hogy Lipcse régi zenei hagyományokra tekint vissza, egy nagyon ötletes, a belvárost 5,3 kilométer hosszan átszövő sétaút, az ún. Notenspur (kb. zenei ösvény) jelzi: a járdába ágyazott jeleket követve lehet bejárni a híres lipcsei zeneszerzők lakóhelyeit, tevékenységük helyszíneit stb.

Lipcse belvárosa amúgy is kellemes sétákért kiált: passzázsok, átjárók pettyezik, a vásár kedvéért épült bemutató palotákkal és patinás épületekkel. Abszolút must see (vagy sehenswert, ugye) a Specks Hof csodásan felújított épülete vagy a Mädlerpassage. Utóbbinak egyik bejáratánál áll Faust és Mephisto szobra, és csupán azalatt a két perc alatt, míg ott időztünk, legalább hárman érintették meg Faust bal cipőjét. Hogy miért? A rituálé a lipcseiek szerint szerencsét hoz.

Kihagyhatatlan a városnézésből a Nikolaikirche (Miklós-templom) – ha nem is építészete, sokkal inkább történelmi jelentősége miatt. A templom 1988 őszétől az ellenzéki mozgalmak fészke volt, hétfőről hétfőre itt gyűltek össze azok, akik elégedetlenek voltak az NDK-val, majd innen indultak békés felvonulásokra. Mozgalmuk hozzájárult a berlini fal megrepesztéséhez, végső soron pedig a kelet-német szocialista rendszer megszűnéséhez. A templom amúgy megtartotta politikai szemléletmódját, még ma is tartanak itt békeimákat.

Bachtól Goethén át Angela Merkelig

Egy csomó celeb koptatta Lipcse macskaköveit: Bach például 27 évig élt itt, földi maradványai is itt nyugodnak a Thomaskirchében. Rajta kívül Lipcsében tanult egyebek mellett – abc-sorrendben - Erich Kästner, Lessing, Nietzsche Schumann, Wagner; és itt kerülte buzgón az egyetemet a német írófejedelemként tisztelt Johann Wolfgang von Goethe. Hozzá képest nem szerényebb karriert futott be, csak teljesen más területen és bő két évszázaddal később Angela Merkel, Németország kancellárja, a világ jelenleg legbefolyásosabb asszonya. (Lipcse jelene Merkelen kívül olyan hírességeket ad a világnak, mint például a Rammstein énekese vagy a Tokio Hotel két tagja.)

Az egyik legzöldebb német város

Lipcse nemcsak történelemben, hanem zöld felületekben is gazdag - remek célpont a lazításra például a belvárostól nem túl messze lévő Clara Zetkin Park vagy a Rosental; és mindezek miatt és mert itt már nagy hagyományokra tekint vissza a városi kertészkedés, ötven százaléknyi zöldfelület arányával Németország legzöldebb városainak egyike.

Leipzig ist funky

Lipcse kúlfaktorban sem gyenge, keretes írásunkban gyűjtöttünk össze pár olyan helyet, ami jó eséllyel még a hipszter utazókat is lázba hozza. Ha extrém helyen szeret valaki ebédelni, annak remek tipp az egyetem egykori épülete, a Panorama Tower, ami eredetileg egyetemi épület volt – ezért is a nyitott könyv alak -, jelenleg cégek bérlik. Nem kell keresgélni a térképen, könnyen észre lehet venni, mivel 142 méteres magasságával Közép-Németország legmagasabb épülete. A 29. emeleten kialakított étterem elfogadható árú, háromfogásos és finom ebédmenüvel jelentkezik minden munkanapon, ebéd után pedig érdemes felmenni a tetőre és körülnézni a szabad ég alatt. Irodalmi és kultúrtörténeti érdeklődéssel megáldottaknak ott a világhírű Auerbach-pince, ahol gyakorta étkezett maga Goethe is - az egyetemi előadások után (és helyett) - és az étterem jelentős inspiráció volt a Fausthoz is.