
A Nagano prefektúrában lévő 3067 méter magas Ontake vulkán a múlt szombaton lépett működésbe, sűrű hamufelhőt és köveket lövellve a magasba. A hatóságok becslése szerint mintegy 250 ember lehetett a hegyen a kitörés időpontjában. Helyi idő szerint hétfő délutáni adatok szerint a vulkánkitörés harminchat halálos áldozatot követelt - írja az MTI.
A rossz időjárási körülmények, valamint a folytatódó vulkáni mozgások akadályozták a mentési munkálatokat Japánban kedden, három nappal az tűzhányó kitörése után.
A lehetséges túlélők keresését, valamint a holttestek helikopteres leszállítását már hétfőn ideiglenesen felfüggesztették a vulkánból nagy mennyiségben kiáramló mérges gázok miatt. A japán Országos Meteorológiai Ügynökség közlése szerint a rossz időjárás, illetve a folytatódó vulkáni tevékenység miatt kedden sem tudnak tovább keresni.
Több mint nyolcszáz ember - köztük tűzoltók, rendőrségi alkalmazottak, valamint a japán önvédelmi erők, azaz a hadsereg tagjai - ugyanakkor állandó készültségben várja, hogy bármelyik pillanatban felújíthassa a keresést illetve a holttestek leszállítását.
A vulkán térségében az ötös skálán hármas fokozatú riadó van érvényben, ami egyebek mellett tiltja a turisták körében rendkívül kedvelt térség megközelítését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.