A harangszón vitázik egy olasz falu

harang
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 17. 15:36
Dúl a harc egy olasz falu lakói között a reggel fél hetes harangszó miatt. A falu egyik fele későbbre halasztaná, a másik viszont ragaszkodik a 6.30-as harangszóhoz. Mivel nem tudnak dönteni, kikérték az egyházmegye véleményét.

Az Emilia-Romagna tartománybeli Santo Stefano Lodigiano 1092 lakosának egy része szerint a túl korai harangozás az egész települést felveri. A harangszó elhalasztását szorgalmazva a helyi püspök rendelkezését idézték, amely szerint a harangok kondítását máskorra is lehet időzíteni - írja az MTI.

wikimedia

Modesto Tino Cremascoli atya, a Pó folyó közelében fekvő település plébánosa a kérést elfogadva reggel fél hétről hét órára tette át a harangozást. A Corriere della Sera olasz napilap cikke szerint azonban az elmozdított harangszó ellen a település másik fele tiltakozásba kezdett Massimiliano Lodigiani polgármester vezetésével.

Lodigiani szerint a fél hetes harangozás régi és eltörölhetetlen hagyománynak számít. Ezen kívül gyakorlati haszna is van, mivel figyelmezteti azokat a munkába igyekvőket, akiknek a reggeli 6.45-ös vonatot el kell érniük.

A plébános a harangvita megoldására az egyházmegyéhez fordult tanácsért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.