Hétfőn, csakúgy mint a hétvégén, a harmadik fokozatú, narancsszínű szmogriadó volt érvényben, mert a levegőben köbméterenként található 2,5 mikron nagyságú, egészségre különösen veszélyes finom porszemcsék mennyisége (PM2,5) tartósan 250 mikrogramm felett volt. A belvárosban a PM2,5 rendszeresen megközelíti a 400 mikrogrammot.
A fővárosi önkormányzat még pénteken 36 vállalatot utasított a termelés leállítására, és további 75 esetben szólított fel a termelés csökkentésére. Egy új metróvonal építését is ideiglenesen leállították, több építkezéssel együtt, írja az MTI.
A levegőszennyezettség súlyosságát kifejező négyfokozatú skálán a negyedik, a vörös a legerősebb, annak bejelentéséhez három egymást követő napon át tartó súlyos szennyezettséget kell mérni, ami hivatalosan 300 és 400 közötti PM2,5 értéket jelent.
A vörös jelzés esetén azonnal forgalomkorlátozást kell bevezetni, a páros és páratlan rendszámokkal rendelkező járműveket csak váltott napokon engedik az utakra, az iskolai oktatást is felfüggesztik, az ipari üzemeket bezárják vagy csökkentett termelésre kötelezik.
A pekingi autóutak forgalmán egyelőre nem érződik, hogy a felhívásnak számottevő autótulajdonos eleget tett volna, viszont láthatóan az átlagnál többen védekeznek arcmaszkokkal. A szürke áttetsző vagy átláthatatlan levegő köhögésre ingerli az embereket, irritálja a nyálkahártyát, még a lakáson belül is csípi a szemet. A háztartásokban elterjedt levegőtisztító berendezések és a cserélhető szűrővel rendelkező arcmaszkok filterei rövid időn belül eltömődnek.
A kínai fővárost körülvevő térségben sem sokkal jobb a helyzet. Az északi Tiencsin városban, Hopej és Santung tartomány egyes részeiről ugyancsak sűrű szmogot jelentettek, s az előrejelzés szerint legalább három napig nem várható olyan légmozgás, amely elfújná a port. Csütörtökre hidegfrontot jósolnak, ami várhatóan enyhít a helyzeten.
Az északi Sanhszi tartományban az elavult technológiákkal üzemelő gyárak termelését leállították, Hopejben néhány különösen szennyező acélgyárnak kellett a kibocsátást visszafognia. A tartomány székhelyén, a hírhedten rossz levegőjű Sicsiacsuangban a forgalomban lévő autók egyötödét leparancsolták az utakról, s ugyanezt tették Tiencsinben is vasárnap.
Tiencsinben hétfőn jelentették be, hogy 12 ezer elektromos meghajtású jármű forgalomba helyezéséről döntöttek, elsősorban a tömegközlekedésben és a logisztikai, szállítási ágazatban.
A környezetvédelmi tárca már közölte, hogy 12 ellenőrző csoportot küld szét abból a célból, hogy megvizsgálják a rendelkezések betartását. A "zöldkommandó" elsődleges feladata az északi régióban az acél-, a cement- és az építőipar üzemeinek, illetve a nagy építkezések ellenőrzése lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.