Sorszámot oszt az állatkert a pandaláz miatt

állatkert
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 16. 16:31
Júliusban világra jött óriáspandabocsának első nyilvános megjelenésére készül a tajpeji állatkert, amely pandalázban égő látogatók egész hadára számít januártól.
Yuan Yuan és Tuan Tuan, a kispanda szülei még 2008-ban bambusz rágcsálás közben (Fotó: Wikimedia)

A pár hónapos Jüancej várhatóan január 6-án mutatkozik be a nagyközönség előtt. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a pandaház túlzsúfolttá válását, az intézmény vezetői sorszám-automatát helyeznek üzembe, hogy a napi látogatók száma ne haladja meg a 19 200-at.

"A kölyök több rajongót vonzhat, mint annak idején a szülei" - mondta Csang Ming-hszeung, az állatkert szóvivője. Az anyaállatot, Jüan Jüant és párját, Tuan Tuant négy évvel ezelőtt kapta ajándékba Tajvan Kínától, a két fél között szorosabbá váló kötelékek jegyében. A pár 2009 elején mutatkozott be az állatkertben, és kevesebb mint három hónap alatt egymillió látogatót vonzott.

Ő Jüancej Forrás: Travelo

Januártól az állatkertben és az interneten is valós idejű adatok lesznek a látogatók pontos számáról, így a kifejezetten a pandakölyökre kíváncsi emberek elkerülhetik a nagyon zsúfolt időszakokat. Csang szerint akár húsz percbe is telhet majd, mire valaki belépőjegyhez jut a pandaháznál, és egyelőre azt sem döntötték el, hogy egy-egy látogató mennyi időt tölthet az épületben. Hozzátette, kicsi az esély arra, hogy a látogatók ébren találják a kölyköt, mivel a 11,5 kilogrammos állat majdnem 20 órát alszik naponta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.