Franciaország és Spanyolország nemzeti vasútjai, azaz az SNCF és a Renfe együttműködése által életre hívott szolgáltatás keretében naponta kétszer futnak ki vasárnaptól a francia főváros Gare de Lyon pályaudvaráról Barcelona Sants pályaudvarára és vissza a nagysebességű szerelvények – jelentette be a hírt Mariano Rajoy spanyol és François Hollande francia elnök.
A két metropolisz közötti 6 óra 25 perces legrövidebb menetidőt két vonatpárnál lehet majd kihasználni, ami negyedórával kevesebb a jelenleginél, írja az IHO.hu. Eddig a Spanyolországban található Figueresnél mind az SNCF, mind a Renfe vonatairól át kellett szállni a másik vasúttársaság szerelvényére. A két végállomás között a francia szakaszon Valence, Nîmes, Montpellier, Narbonne és a határnál fekvő Perpignan városait érintik a vonatok, spanyol oldalon pedig Figueres és Girona jelentik a két közbülső állomást.
A kínálatbővítés következtében a Párizs felől érkezőket Barcelonában távolsági csatlakozási lehetőségek is várják majd: napi egy alkalommal Toulouse-ba, Lyon Part-Dieu pályaudvarára és Marseille-be is indulnak majd nagysebességű vonatok – utóbbi délután 15 óra 40 perckor gördül ki Madrid Atocha pályaudvaráról és a katalán központot érintve késő este, menetrend szerint 22 óra 58 perckor érkezik meg a Földközi-tenger parti városba.
A két ország közötti forgalomban az SNCF ugyanazokat az emeletes, Duplex TGV-vonatokat veti be, amelyeket a Párizst a spanyol Figueresszel összekötő járatokon már 2010 decemberétől használnak. A minőségi ugrást a 2014-es menetrendváltás hozza majd el: a TGV-k legújabb variánsa, az Euroduplex-széria veszi át a stafétát. A motorvonatokat az Alstom jelenleg is szállítja az SNCF-nek.
A Renfe a szolgáltatáshoz 100-as sorozatú, a TGV-k egy korábbi verzióját képviselő AVE-szerelvényei közül hetet ad ki. A vonatok az elmúlt években belső és külső felújításon is átestek.
A két vasúttársaság reményei szerint egymilliónál is többen választják majd 2014-ben az új járatokat, beleértve a tavaszi–nyári időszak megnövekedő kapacitásigénye miatti járatszám-bővítést. Az új járatokra már november 28-ától lehet jegyeket venni. A Global Rail News információi szerint egy Párizs–Barcelona útra már ötvenkilenc euróért is be lehet fizetni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.