Megnéztük a háromhetes bázeli kis orrszarvút

Persze azért később nem árt majd visszatérni egy tüzetesebb, esetleg kerékpáros városnézésre, amiben az is segíthet, hogy Budapestről már van közvetlen járat a francia-német-svájci hármashatár francia oldalán fekvő EuroAirportra, onnan pedig alig negyedóra alatt be lehet érni busszal Bázel városközpontjába.

A legérdekesebb helyszínek közül mindjárt adja magát az állatkert, nem véletlen, hogy a Svájc minden pontjáról a tornára összesereglő Federer Fan Club is csoportosan vonult ki egy kis állatnézésre. A 32 hektáron 645 különböző fajnak helyet adó bázeli állatkert Svájc leglátogatottabb turistacélpontja, de előkelő helyeken szokott végezni a világ legjobb állatkertjeit összesítő listákon is.

Az állatkert legnagyobb attrakciói vitán kívül a tényleg impozáns látványt nyújtó indiai orrszarvúk, amik bőrredőikkel súlyos páncélba öltözött lovagoknak tűnnek (innen is a másik elnevezésük, páncélos orrszarvú). Már önmagában is nagyon vártam a találkozást, de kiderült, hogy éppen két-három héttel érkezésem előtt született egy kis borjú, aki persze azonnal belopta magát a gyerekek szívébe.

Magyarországon egyébként a Nyíregyházi Állatparkban él két fiatal példány, de a bázeli állatkertben különösen nagy hangsúlyt fektetnek a veszélyeztetett faj szaporítására. A kis jövevénnyel együtt hat orrszarvút számoltam össze: hárman egymással játszottak a külső kifutón, egyikük a vízben sziesztázott, míg a kis orrszarvú anyja mellett pihente ki az állatkerti lét fáradalmait a karámban.

Persze van, akiknek semmi sem jó, ahogy ezt bizonyítja egy angol nő és kisgyereke elcsípett párbeszéde az egyik orrszarvú pigmenthiányos lábát látva:

- Anya, anya, nézd a fenekét!

- Igen, nagyon jó.

- Anya, anya, nézd, hogy mozog a farka!

- Igen, igen, nagyszerű.

- Anya, anya, nézd, milyen a lába...!

- Igen, nagyo...úú...ööö...hát, az már nem olyan szép, na, menjünk innen.

A farkasok sajnos nem mutatkoztak, és a hiénák, sakálok is nagyon az odújukban pihegtek, miközben az oroszlánok méltóságteljesen, de kíváncsian sütkéreztek a napon. Ezzel szemben a gepárdok kifejezetten érdeklődők voltak, több kört is mentek a kerítés mellett, a gyerekek legnagyobb örömére. „Gjepárd, gjepárd!" – kiáltozott oda kecses mozgásukat látva néhány kisgyerek.

Évente 1,8 millió ember fordul meg a bázeli állatkertben, ahol a hirtelen lecsapó erős szél sem riasztotta el a látogatókat. A zergéket annál inkább: valószínűleg örök időkre gyanús figuraként égtem bele az agyukba, miután éppen akkor tépett le egy ágat a szél a kifutójuk fölé nyúló fáról, amikor arra jártam. Szerencsére egyik állat sem sérült meg, de ijedten összefutottak a másik irányba, aztán biztonságos távolból pislogtak felém.

Az állatkerten túllépve bevillamosozhatunk a Rajna partjához a belvárosba, ahol viszonylag kis területen egymást érik a jobbnál jobb látnivalók, amiket már a korábbi években felkerestem. Ha éppen a tenisztorna miatt érkeztünk, akkor mindenképpen, de egyébként is érdemes belevágni a dombmászásba. Hangulatos, pékségekkel és ajándékboltokkal teli – nem nagyon úszhatjuk meg valamilyen tehenet vagy svájci csokit ábrázoló hűtőmágnes nélkül – kis utcákon át eljuthatunk a Hotel Baselhez, ahol a Swiss Indoors alatt egyébként a játékosok is megszállnak.

A szálloda előtt alakították ki a helyi Hírességek Sétányát, az utcakövekbe helyezték el a város híres szülötteinek dísztábláit. Természetesen itt van a 17 Grand Slam-győzelemig érő, teniszkarrierjét még a bázeli torna labdaszedőjeként kezdő Roger Federer táblája (a volt világelső svájci az idei tornán a döntőben kapott ki Juan-Martin del Potrótól), de egy másik Rogert, a Swiss Indoors versenyigazgatóját, Roger Brennwaldot is felfedezhetjük a hírességek között.

A dombról lefelé indulva külön öröm volt, hogy az egyik vinotéka kirakatában egy ötputtonyos tokaji aszút pillantottam meg, de sajnos zárva találtam a boltot, így azt nem tudtam kideríteni, esetleg a közelben lakó teniszezők is vásároltak-e a méltán híres magyar borból. Lefelé is a freskókkal borított házakban, jópofa cégérekben gyönyörködtem, ráadásul sikerült egy díszes szökőkútnál kilyukadnom, majd a közeli főtér felé vettem az irányt.

A nem éppen szokványos, terrakotta színű városháza előtti tér láthatóan nem ősszel éli virágkorát, éppen csak néhány turista lézengett, de jól használhatjuk kiindulópontként. Az egyik irányban, egyetemi város lévén az 1460-ban alapított bázeli egyetemhez, míg a másikban a székesegyházhoz juthatunk el, amelynek tetejéről előszeretettel fotózzák a Rajna kanyarulatát a képeslapokhoz.

Egy nap nem lesz elég, de ezen a részen sétálva érdemes összekötni a múzeumokat a városnézéssel, szinte minden második sarkon úgyis belebotlunk egybe, és a múzeumhonlapon összegyűjtve jól látható, hogy nem kevés állandó, valamint időszakos kiállítással szolgál a város. A bázeli Művészeti Múzeumban például éppen meg lehet nézni a városban született festő, Nicklaus Stoecklin képeit is, amik jól visszaadják Bázel egyedi hangulatát.

Az is egészen új távlatokat nyit, hogy Bázel a francia-német-svájci hármashatárnál fekszik, ezért könnyedén át lehet ugrani akár biciklivel Franciaországba és Németországba is, de ezt már mindenképpen egy hosszabb túra keretében érdemes kipróbálni, amikor nem köt időhöz a teniszmeccsek kezdése és vége.