Felszállt a Wizz Air első isztambuli gépe

Törökország
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 02. 13:30
Ma délelőtt a járatnyitó ünnepség után szállt fel a Wizz Air első, menetrend szerinti isztambuli járata. A légitársaság mostantól heti négy alkalommal közlekedik Budapest és Isztambul között, de a Wizz Air azt tervezi, hogy jövő márciustól már naponta repül a török nagyvárosba.

Az új járat egyike annak a számos útvonalnak, amiket a Wizz Air idén jelentett be. Kifejezetten nagy volt az igény az újabb isztambuli járatokra, amit az első repülőgép ülőhely kihasználtsága is alátámaszt. A 180 személyes Airbus A320-on 164 utas indult Törökországba- írja közleményében a diszkont légitársaság közleményében.

A Wizz Air ugyanis mostantól minden héten hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap indul Budapestről az isztambuli Sabiha Gökçen repülőtérre, a jövő nyári menetrendben pedig, terveik szerint, már napi járatként szerepel.

Fotó: Wizz Air
Fotó: Wizz Air
Fotó: Wizz Air
Fotó: Wizz Air
Fotó: Wizz Air
Fotó: Wizz Air

Az első járaton utazott egyébként Sinka „Popeye" Zsolt erőművész is, aki a repülőtéren vehette át a sikeres világrekord megszerzéséről szóló díszoklevelet, amit június 20-án, egy Wizz Air repülőgép foggal történő elhúzásával ért el.

Turistákra és üzletemberekre is gondoltak

Az új járat vasárnap kivételével reggel 9:45-kor száll fel Budapestről, helyi idő szerint 12:40-re ér Isztambulba. Visszafelé 13:10-kor indul, itthoni idő szerint pedig 14:10-kor száll le. Vasárnaponként bő másfél órával később közlekedik. Ez a menetrend így egyaránt kedvezhet az üzleti utazóknak és a turistáknak is. A török gazdaság fejlődése Isztambult az üzleti utasok természetes utazási célpontjává teszi, emellett turisták tömegei keresik fel a világ minden tájáról a Boszporusz két partján fekvő történelmi város látványosságait.

Korábban, még a járat beindítását bejelentő sajtótájékoztatón Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója azt mondta, hogy számításuk szerint az alacsony áraknak köszönhetően rövid időn belül megnő majd Magyarország és Törökország között a turista és üzleti utasok száma, az idén 70 ezren utaznak majd a légitársaság ezen útvonalán.

Gazdag járatkínálata van az Isztambulba utazóknak

A Budapest Airport adatai szerint a Budapest-Isztambul útvonalon a Malév leállása után egyre növekvő utas igény volt a járatra, annak ellenére is, hogy a Turkish Airlines sűrítette a heti járatszámot, és nagyobb kapacitású repülőgépeket állított forgalomba.
„Nagyon jó hír számunkra és az utazóközönség számára egyaránt, hogy a Wizz Air révén újabb járatokkal gazdagodott a Budapest-Isztambul útvonal" – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója. Hozzátette: „biztosak vagyunk benne, hogy a járat sikeres lesz, ráadásul a török nagyváros egy másik repülőterét kínálja az utasoknak, ami jól kiegészíti a már meglévő szolgáltatást nyújtó Turkish Airlinest, és amely szintén növelte a kapacitását az elmúlt két évben."

A Wizz Air Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a legutóbbi adatok szerint 44 darab A320 Airbusból álló flottája 16 állomásról, több mint 270 útvonalon, 92 desztinációval, 33 országba repül. Az idei év végére az útvonalhálózatuk 300-ra bővül, a cég által foglalkoztatottak száma pedig 1600-ról 1700-ra emelkedik. A cég 2013-ban több mint 13,5 milliós utasforgalomra számít.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.