Négy kávé és három likőr száz euróért

Velence
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 21. 16:09
Velence egyik patinás kávézójában 42 eurót számoltak hozzá a számla végösszegéhez zenés felár gyanánt. A tulajdonos szerint az árak világosan fel vannak tüntetve, akinek ez sok, igyon máshol.

Borsos számlát fizettettek ki hét római turistával egy velencei kávéházban: 100 euróért, azaz 30 ezer forintért ittak négy kávét és három likőrt. A számla csaknem felét – 42 eurót – a zenés felár tette ki.

A szóban forgó kávéház a Caffé Lavena, amely a Szent Márk téren, azaz igen frekventált helyen található. Ráadásul komoly múltra tekint vissza: 1750-ben nyitotta meg kapuit Regina d'Ungheria, azaz Magyar Királyné néven. Egyéb hírességek mellett Liszt Ferenc is a vendégük volt, Richard Wagner pedig minden reggel itt kortyolgatta kávéját, amikor Velencében élt.

Bildagentur-Online/chromorange / Northfoto
Northfoto
Rene Van Bakel/sunshine / Northfoto
Hip / Northfoto
Peter Rigaud / WienTourismus

A zenés felárért azonban nem wagneri műveket élvezhetnek a vendégek, hanem egy öttagú kamarazenekar muzsikáját. Ezért fejenként 6 eurót számít fel a kávézó, és mivel a római turistacsapat héttagú volt, 42 eurójukba került az élő zene.

Ehhez jött még a méregdrágán mért kávé és likőr. A csoport igencsak megdöbbent és felháborodott a számlán, amelyet dühében feltett a világhálóra, felhívva a figyelmet a kávéház pofátlan áraira.

"Áraink világosan fel vannak tüntetve. Aki túl magasnak találja őket, mehet és ihat másutt. Egyébként a 6 eurós ár a teraszra vonatkozik, bent a bárpultnál csak 1 euró a kávé" – mondta az üzletvezető.

A Daily Mail című brit lap megjegyzi, hogy Olaszországban előszeretettel számítanak igen magas árakat külföldieknek – legutóbb egy cukrászda húzott le négy brit turistát 64 euróval négy fagylaltért –, ám ez esetben honfitársak szájában keseredett meg a kávé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.