A hupikék falu érdekesebb mint a fehér

Andalúzia
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 24. 13:34
Júzcart egy film miatt festették kékre még 2011-ben. A filmgyár megígérte, hogy később visszafestik a falut fehérre, de a hupikék házfalak annyi turistát vonzanak, hogy eszük ágában sincs visszafehéredni. Fehéren évente 300 látogatójuk volt, kéken több mint 200 ezer.

Kék maradt Júzcar, az a spanyol falu, amelyet a Hupikék törpikék című rajzfilm háromdimenziós változatának reklámozása végett festettek be tetőtől alapig még 2011-ben. A hegyi helység lakói a turistaforgalom gazdasági előnyei miatt döntöttek kékségük tartósítása mellett.

Fotó: Mediapunch/face To Face / Northfoto
Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

Júczarnak mindössze 250 lakosa van, viszont amióta bekékült, több mint 200 ezer turista kereste fel – vont mérleget a Reuters hírügynökségnek kedden David Fernandez polgármester.

Az andalúziai faluban minden ház kék, még a templom és a faluháza is. A filmforgalmazók megígérték, hogy a reklámozás után visszafestik az egész falut fehérre, ám a lakosok inkább a kékre szavaztak. Megérte. A gazdasági válsággal küszködő Spanyolországban a turizmus a kevés kilábalási reménysugár egyike.

Ide kattintva videón is megnézheti, hogy fest a bekékült andalúz falu.

Újabb cikkünk ebben a témában:

A világ első Hupikékparkja nyílik Spanyolországban - 2015.01.15.
Ebben a hupikék városban nyílik hamarosan az első Hupikék törpikék park!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.