Azúr-ablak, köménysziget és türkiz lagúna

Comino
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 20. 09:10
Pillantás a Kék lagúnára, fotózkodás az Azúr-ablaknál, kecskefejés, majd lakoma a Citadellán. Máltán járva érdemes átkompozni a kisebb és nyugalmasabb Gozóra, a nap végén pedig nagyot csobbanni a tengerbe. A Travelo Máltán, harmadik, befejező rész.

Miután bejártuk a sárga mészkőből épült városokkal zsúfolt Máltát és fővárosát, Vallettát, érdemes egy-két napot a szigetvilág többi tagján, Cominón és Gozón tölteni. Bár Máltán sem feltétlenül rohan az élet, de a két kis sziget még nyugodtabb, falusiasabb, üdébb mint a fő sziget.

Comino, a kömény szigete

Máltáról Cirkewwa vadiúj kikötőjéből indulnak a kompok Gozo szigetére. Tavasszal még ritkábban járt a hajó, így igencsak feltorlódott a szomszédos szigetre igyekvő tömeg. De vendéglátóink megnyugtattak, hogy csúcsidőben negyedóránként járt a komp, így aki nyáron érkezik ide, nem kell tömegtől vagy hosszú várakozástól tartania.

Odafelé nem kell jegyet váltanunk, a visszaútba van belekalkulálva az odaút ára is. Visszafelé Mgarr kikötőjében a pénztárban tudjuk megvenni a jegyet. A menetidő körülbelül húsz perc, a kompon bolt, kávézó és mosdók is vannak.

Komp
Galéria: Málta 3. - Gozo és Comino (Fotó: mimi / Travelo)

Bár általában a tengeren erősen fúj a szél, mégis érdemes kimenni a tetőteraszra és onnan nézelődni. A komp a szigetvilág legkisebb tagjai, Comino és Cominetto mellett halad el. A két kis szigetet a csodálatos, türkizkék Kék lagúna választja el egymástól, itt fürdőzni is lehet, ha Máltán befizetünk egy kishajóra, ami elhoz ide minket.

Sajnos nekünk nem fért bele az időnkbe Comino felfedezése, pedig a köményről elnevezett kis sziget és a lagúna is megért volna egy látogatást. Mivel a szigetnek csak három állandó lakosa van, érintetlen természetben túrázhatnak az ide látogatók.

Titokzatos építmények, melyek öregebbek, mint a Stonehenge

Gozóra átérve eszméletlen zsibvásár fogad: minden helyi utazásszervező, taxis és hop on hop off buszt üzemeltető cég szeretné levadászni a nem csoporttal érkező turistákat egy szigetkörre.

Miután átverekedtük magunkat az alkudozókon, célba vettük Xaghra települését, itt találhatók ugyanis a megalitikus korból származó Ggantija-templomok. A gozói fennsíkra néző ikertemplomok időszámításunk előtt 3600 körül épültek, és ezek a legjobb állapotú megalitikus emlékek a szigeteken.

Azúr-ablak és Gomba-szikla

Az időutazás után buszba szálltunk, és meg sem álltunk Dwerjáig, a búvárok és fotósok paradicsomáig. A brutálisan fújó szél ellenére ez volt az egyik kedvenc helyünk az egész szigetvilágban, és elnézve a lelkesen fotózó és pózoló turistákat, nem voltunk ezzel az érzéssel egyedül.

Készül a modellportfólió az Azúr-ablaknál
Galéria: Málta 3. - Gozo és Comino (Fotó: mimi / Travelo)

Az Azúr-ablak névre hallgató hatalmas sziklaképződmény, a tekintélyt parancsoló sziklaszirtek, és a Gomba-szikla lenyűgözik az embert. Ez utóbbinak a sztorija is érdekes: a sziklán növő ritka növényt a lovagok hatalmas becsben tartották, akit pedig rajtakaptak, hogy lopott belőle, háromévi gályarabságra ítélték. A szikla azóta is tiltott területnek számít.

Egy délután a kecskék között

Dwerja után Rikardu, a helyi gazdálkodó és étteremtulajdonos Marsalforn melletti farmjára igyekeztünk, ahol kecskét fejhettek a vállalkozó kedvűek, de újszülött kiskecskét is lehetett taperolni, és a baromfiudvarba is benézhettünk. Innen Rikkardu konyhájába mentünk, ahol bevezetett minket a máltai sajt, a glebnijet elkészítésének rejtelmeibe, ami meglepő módon pár óra alatt el tud készülni, ha megfelelő oltóanyag és hűtő áll rendelkezésre.

Rikardu kecskéi
Galéria: Málta 3. - Gozo és Comino (Fotó: mimi / Travelo)

Mivel ekkor már csapatunk gyomrának korgása a harangszót is elnyomta, megebédeltünk Rikardu Victoriában – a várost a helyiek Rabatnak nevezik –, a Citadellán található éttermében. A hely tulajdonosa után a Ta'Rikardu nevet viseli, és csupa friss, finom máltai ételt lehet benne kóstolni. Mi mézédes paradicsomot, kapribogyót, hagymát, sajtot és máltai kenyeret ettünk előételnek, majd a kecske és nyúlsült következett, végül datolyás süteménnyel zártuk a lakomát.

Máltai finomságok

A máltai fogások érdekes egyvelegét alkotják az olasz és az arab konyha specialitásainak. Mennyei péksüteményeik, zöldségleveseik és tésztaételeik vannak, az édességeik pedig mézesek, olajban sültek. A friss hozzávalók elengedhetetlenek, ezeket többnyire a szigeteken termelik meg. A máltai eper és paradicsom legendás, de finom az olaj- és kapribogyó is. Külön említést érdemel a helyi méz érdekes, fűszeres aromájával.

Tapasztalataink szerint a legfinomabb fogásokra nem a csúcséttermekben, sokkal inkább a házias helyeken, pékségekben lehet rábukkanni. Az előételek közül az aszalt paradicsomot, a máltai kenyeret, a friss glebnijet sajtot és a ftirát, vagyis a pizza helyi megfelelőjét emelnénk ki. A levesek közül a zöldséges, sajtos, tojásos özvegyasszony levesét kóstolják meg mindenképp, fő fogásnak pedig jöhet a gazdagon fűszerezett máltai pörköl, de a nyúllal és kecskével készült fogások is finomak. Ha végképp nem tudnak dönteni, a halas vagy tengeri herkentyűs ételekkel nem nagyon lehet mellé lőni, a tenger közelsége miatt minden friss és zamatos.

A máltai borokkal is érdemes egy próbát tenni, illetve a Cisk sör kifejezetten jó aromájú. Desszertnek a fügés, datolyás, mézes édességek számítanak slágernek, az egész lakomát pedig egy fűszeres máltai kávéval érdemes zárni.

Minden út Rabatba vezet

Ebéd után lenéztünk a Citadella városfaláról az alattunk elterülő gozói tájra. Akinek még marad ereje és ideje a komp visszaindulása előtt, érdemes bejárnia Victoria/Rabat piacát, katedrálisát és érdekes múzeumait is régészeti gyűjteménytől folklórmúzeumon át a régi börtönig!

Helyi finom falatok
Galéria: Málta 3. - Gozo és Comino (Fotó: mimi / Travelo)

A kimerítő városnézés után pedig jól esik egyet csobbanni a valószínűtlenül kék tengerben. Erre a legalkalmasabb Gozón az okkersárga homokkal borított Ramla-öböl, a népszerű üdülőhely, Marsalforn strandja, és a lenyűgöző sziklaszirtek közt található Xlendi.

Máltai sorozatunk korábbi részei

Máltai sorozatunk jelen cikkünkkel véget ért, reméljük kedvet csináltunk egy kellemes városnézéshez, kiránduláshoz vagy éppen strandoláshoz a máltai szigeteken. Vallettáról itt olvashat, a további máltai programlehetőségeket pedig ide kattintva találja.

Köszönjük a meghívást és a szuper lebonyolítást a Máltai Idegenforgalmi Hivatalnak, a Wizz Airnek, és a Máltai reptérnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.