69 éves korában elhunyt az Iron Maiden eredeti énekese, Paul Mario Day.
Az énekest még Steve Harris basszusgitáros kérte fel, amikor 1975-ben megalapította az ikonikus heavy metal zenekart, az Iron Maident. Paul Mario Day volt a banda első énekese, azonban semmilyen hivatalos hangfelvétel nem maradt fenn az ő közreműködésével. 1975 és 1976 között szerepelt a zenekarban, majd Dennis Wilcock váltotta őt. Az eredeti felállás mindössze tíz hónapig működött.
Wilcockot később Paul Di’Anno váltotta, aki az Iron Maiden első két albumán énekelt, míg végül Bruce Dickinson vette át a szerepet hosszú távon.
Paul korábban így emlékezett vissza a zenekarban töltött idejére:
Amikor az Iron Maidenben énekeltem, még egy új kocsmazenekar volt, és senki sem akarta látni vagy hallani őket. Mindannyian ismeretlenek voltunk, akik megpróbálták a lehető legjobb zenét csinálni, és küzdöttünk a közönségért.
Halálhírét az Iron Maiden után következő zenekara, a More jelentette be. A heavy metal együttes a közösségi médiában írta: „Mély szomorúsággal értesültünk arról, hogy elhunyt a nagyszerű MORE-énekes, Paul Mario Day. Paul jelentős alakja volt a brit heavy metal új hullámának – az Iron Maiden korai időszakában, valamint természetesen a fantasztikus ‘Warhead’ albumon nyújtott teljesítményével is” – írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.