Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsKözel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi irányító nem érkezett meg időben a munkahelyére - írja az MTI.

Az utasok beszámolói szerint a fedélzeten egyre nőtt a feszültség, miután a gép nem kezdte meg a leszállást, hanem Eszék térségében várakozott. A személyzet azt is jelezte: ha nem sikerül rendezni a helyzetet, a járatot Budapestre irányíthatják át.
A Horvát Légiforgalmi Irányítás (HKZP) elismerte, hogy egy munkavállaló mulasztása okozott fennakadást a járat fogadásakor. Közlésük szerint elszigetelt esetről van szó, amelyet az előírt eljárások szerint gyorsan kezeltek.
A szervezet hangsúlyozta, hogy a repülés biztonsága nem került veszélybe. A gép végig kapcsolatban állt a zágrábi körzeti légiforgalmi irányító központtal, és annak felügyelete alatt maradt. A járat végül biztonságosan leszállt Eszéken. A HKZP szerint a késés 12 perc volt, az utasok ugyanakkor azt mondták, hogy a gép mintegy húsz percig várakozott a levegőben.
A légiforgalmi irányítás belső vizsgálatot indított, és fegyelmi intézkedéseket helyezett kilátásba. A HKZP sajnálatát fejezte ki az okozott fennakadás miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.