Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsDurva zivatarok csaptak le több vármegyére is: az Időkép beszámolója szerint szerdán, nagyjából este 10 után lépte át a nyugati határt az a zivatarrendszer, amely jelenleg megállíthatatlanul robog a Balaton felé. Vas és Zala vármegyékből többen is jégesőről számoltak be, az Őrségben kiadós jég esett.

Jég dupla whiskey nélkül... Bizony rendesen elverte a jég nyugatot, Körmend, Keszthely, Balatonmáriafürdő - ezekre a településekre bőven jutott. 2-3 centisek voltak egyelőre a legnagyobbak, emellett Zalában néhol 15-20 mm eső érkezett
- jelentették be a Facebook-oldalukon, jó pár fotó kíséretében, amiken az látható, amint egyes településeken majdhogynem öklömnyi méretű jég esett le.
A Köpönyeg előrejelzése szerint a reggelig tartó esők, zivatarok után napközben északnyugat felől csökken a felhőzet, egyre több helyen süt ki a nap. Délután inkább csak délnyugaton fordulhat elő egy-egy zápor. Erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél, és erős hidegfronti hatás érvényesül. Jócskán visszaesik a hőmérséklet, mindenhol megszűnik a kánikula: délután 20 és 27 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.